Ti milyen beállítottságú emberek vagytok?
Én egy elég magamnakvaló emberke vagyok elég különc és fura stílussal. Magamat minden rosszal jellemezhetném eléggé bunkó tudok lenni másokkal, akár családtagjaimmal, akár ismerősökkel is. Ezenkívűl még keményfejű, konok, gőgös és önfejű, akaratos vagyok, sokszor mondom maganak hogy nem baj én ilyen vagyok, kicsit más mint a többi, de ez átok. Jó tulajdonságaim is vannak persze, okosnak és a világ dolgaival tisztában levő embernek írnám le magamat nagyképűség nélkül.
Mégis mintha burokba zártam volna magamat és felvettem volna egy álarcot, amely megvéd a külvilág dolgaitól, az emberek érzéseitől, magától az emberektől. Ez a maszk már elég régóta rajtam van és elég kevés emberke kap bepillantást mögé, csak azok ismernek talán valamennyire akik iránt érzek valamit. A volt barátnőimet az összeset eltaszítottam, ellöktem magamtól és sokszor én sem értettem hogy miért.
Vajon félek? Félek a csalódástól és hogy valaki meglátja bennem a jót és megfog a jelleme, stílusa?
Sokszor feltettem mamgamnak ezt a kérdést, de választ soha nem kaptam rá és az utat sem találom, amin boldogan járhatnék tovább. Rab vagyok a földön, a testem a börtönöm, igazából csak a sport amiben látom a reményt, annak örülök ha tudok mozogni, edzeni. Mindig mondom ismerősöknek, rokonaimnak, ha ez nem lenne már rég halott lennék, csak ez tart életben. Másban nem lelem örömöm, barátaim nincsenek szerintem a hülye stílusom az oka, néha még a családomat is nyűgnek érzem, a testvéreimet viszont nagyon szeretem. De nem olyan ember vagyok aki nagy mosollyal az arcán mutatja ki hogy ez így van.
Nem tanácsokat kérek, tudom hogy menthetetlen vagyok és mindig ilyen leszek, ez vagyok én. Kíváncsian várom az irományaitokat, ti hogyan álltok ezzel?
válasza:Rosszul hangzik. Nem is tudom, ha én lennék ilyen, mit kezdenék magammal a helyedben...
De miért gondolod, hogy menthetetlen vagy és mindig ilyen leszel? Ez a legrosszabb az egészben. Nem is vágysz egy normális életre, benne szeretettel, szerelemmel, érzésekkel, tervekkel, célokkal, álmokkal? Ez furcsa.
Vannak céljaim és álmaim, leginkább az edzésben, de a magánélet és a sport nincs egyszinten.
Hidd el hogy vannak menthetetlen emberek, de lehet hogy csak most látom így és majd egyszer valami kizökkent ebből az állapotból.
Amúgy a hangulat-ingadozásom a fő mozgatórugó, elég szélsőséges, egyszer megölelném máskor meg elpusztítanám a világot. :D
válasza:Én is hasonló vagyok.
Csak az edzés tart életeben.
Soha nem akarok családot,egyedüli célom az anyagi függetlenség,és hogy ne legyen kiszolgáltatva másoknak.
Nem érdekel semmi,ami társasági,minden hobbim egyedül végezhető,vagy otthon.
Szerintem azért érzed magad rosszul,mert a többség nem ilyen.
De ha magadra erőltetnél olyat,ami nem te vagy,csak hogy normálisnak érezd magad,attól nem lennél jobban,sőt.
Amúgy hidd el,nem maradsz ki semmiből,csak sok csalódásból.
válasza:Nagyjából mintha magamról olvastam volna, mondjuk én nem szoktam bunkó lenni másokkal, inkább csak semleges. De időnként bántom azokat, akiket szeretek, és magam sem tudom, miért.
Az egyetlen célomat én is az edzésben találom, néha azon gondolkodom, hogy ez az egyetlen dolog, ami miatt még érdemes élnem. Bár van párkapcsolatom, és nagyon szeretem a páromat, mégis szoktam azon gondolkodni, hogy van-e egyáltalán értelme egy párkapcsolatnak, és hogy jobb lenne egyedül... nem a párommal van a baj, hanem velem, egyszerűen nem vagyok csapatjátékos, soha nem is voltam, szeretek egyedül lenni. Gyerekkoromban is jobb szerettem
egyedül játszani (és lenni), mint másokkal.
Ráadásul amúgy az érzelmeim megkoptak eléggé. Megpróbálom elmagyarázni... szóval régebben sokkal erőteljesebb volt minden, amit éreztem, szeretet, szerelem, utálat, csalódottság, düh, stb. Ha valamit/valakit szeretek, alig érzem, megvan az érzés, csak sokkal halványabban. De ez az összessel így van, Sőt, van amikor nem is érzek egyáltalán semmit, egyik nap olvastam egy nagyon szomorú, igaz történetet, nem igazán hatott rám érzelmileg (legalábbis nem éreztem semmit, teljesen semleges voltam belül), mégis sírtam rajta. Nagyon furcsa volt. Aztán elgondolkodtam azon, hogy a hosszantartó depresszió kiégeti az agy azon területét, ami az érzelmekért felelős, de igazából szerintem nem csak erről van szó... így védekezem. És ez jó így nekem. Nem bánt senki, és semmi, és én se teszem ezt.
Szerintem semmi baj nincs azzal, ha magadnak való vagy. Ha mindenki extrovertált lenne, nagyon fárasztó lenne a világ. Ezek alapján pedig nem mondanám azt, hogy rossz ember vagy, mert hibái mindenkinek vannak, és bár nem ismerlek, de úgy sejtem, hogy - mint mindenki - kritikusabb vagy magaddal szemben, így számodra szembetűnőbbek a negatív tulajdonságaid. Azzal, hogy megvéded magad az emberektől, szintén nincsen semmi baj. Nagyon sokan teszik ezt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!