Gyűlölöm magam mert nem értem el semmit az életemben, van ebből bármi kiút?

Gyakorlatilag felvázolom, hogy miért nincs egy értékelhető pont sem bennem. Minden kezdődött azzal, hogy leérettségiztem és elrontottam az egészet, nem vettek fel egyetemre, alig lett pontom. A szüleim nyolc osztályt végzett buta prolik, megmondták, hogy teljesen felesleges lett volna egyetemre menni, megyek dolgozni szépen. Azóta dolgozom, 120 ezret kapok kézhez, adom haza a pénzt, hogy otthon lakhassak. Teljesen értéktelen, lusta, buta szar ember vagyok. A megmaradt pénzem jó részét elcseszem értelmetlen dolgokra mert úgy vagyok vele, hogy úgysincs jövőm. A kortársaim, barátaim nagy része tavaly szerezte meg a diplomáját emiatt nem járok már össze senkivel találkozni mert rettegek a kérdéstől, hogy és én hogy állok a dolgokkal és elássam magam.

Van egy barátnőm aki egyetemista jelenleg, jó családból származik , szerintem csak azért van velem mert alapvetően intelligensnek álcáztam magam előtte és azt hiszi, hogy a körülményeim áldozata vagyok és majd előrébb jutok az életben, de előbb utóbb ráfog jönni mekkora lúzer vagyok és vége lesz a dolognak. Sokat zabálok és keveset mozgok, kezdek meghízni, de úgy vagyok vele, hogy amennyire nincs jövőképem legalább hamarabb meghalok.

Nem is tudom igazán miért írom ki a kérdést, egyáltalán hallgatok-e a tanácsokra, vagy csak sajnálatatom önmagam.

Olyan mértékű ez az öngyűlölet és depresszív hozzáállás, hogy tényleg nem látom már a kiutat.

Más is van ilyen "cipőben"?