Az emberek miért olyan zárkózottak, nem csinálnak semmit?

Arra nem gondoltál, hogy nem zárkózottak, csak nem a te társaságodra vágynak? És ezt most nem úgy értem, hogy veled bármi baj lenne, nem ismerlek, de pl én senkivel sem mozdulok ki olyan szívesen, mint a férjemmel és a gyerekeimmel. És őszintén szólva már 19-20 évesen is a férjem volt a legfontosabb, ha tehettük, együtt csináltunk mindent, együtt szórakoztunk, szerveztünk programokat. Persze pár havonta összeülünk a barátainkkal is, de ha választhatok, hogy elmegyek a gyerekekkel és a férjemmel játszótérre, vagy beülök valahova egy barátnőmmel, egyértelmű, hogy a családomat választom.

Ne is mondd. Pedig én introvertált vagyok, mégis így is hiányzik a társaság. Szerintem elsősorban a közösségi média "varázsának" köszönhető... Bár lenne olyan ismerősöm, mint te, akit érdekel a kimozdulás.

A szubjektív véleményemet tudom leírni. Nálunk igazából az volt (budapesti egyetemen), hogy amikor csak tehették a vidéki csoporttársaim hazautaztak. Amennyire ismerem őket, elég jó gimis közösségekből jöttek, vagy épp a városukban sok barátjuk van, akik mondjuk a közelben is maradtak tanulni, és velük tartják szorosabban a kapcsolatot. Ezért nem mondanám, hogy nem csinálnak semmit, csak inkább azt, hogy velük. Én is tapasztaltam ezt egyébként, hogy nem nagyon nyitottak az ilyen suli utáni programokra, mert hét közben gyorsan mindent megtanulnak, hogy a hétvégén a családjukkal és az ottani ismerőseikkel tölthessék az időt. Így viszont én például sokszor egyedül éreztem magam, mert nekem nem volt ez a minden hétvégén hazautazgatás, nincsenek gimis barátaim stb., így szívesen lettem volna velük mélyebb barátságban, de persze megértem, hogy számukra ez teljesen más. Igazából annyit tettem/teszek, hogy nem erőltetem, pár olyan ember biztos van még az egyetemen, akinek nincs olyan sok barátja, és szívesen ismerne meg új embereket, ha meg nem, akkor sulin kívül is lehet ismerkedni.

Én alapvetően olyan vagyok, hogy nem szeretek kimozdulni. Csak akkor megyek valahova, ha kell. Meg persze attól is függ, hogy mennyire vagy jóban azokkal, akikkel kimozdulsz. Próbálok ezen változtatni, egyre jobban haladok. Csak nehéz, aki nem tudja milyen, nem fogja megérteni.

https://www.youtube.com/watch?v=yhz0bT6oyck

Nekem már borzasztóan elegem van ebből a magányból, már rendesen agonizálok tőle. És a vicc az egészben, hogy már annyi mindent megpróbáltam tenni ellene, amit lehet más normális(nem magányos) ember meg se merne tenni. Mégis egyedül rohadok a sötét szobámban, és semmi sem változik. Mintha erre születtem volna. Szörnyű, de ez van. Viszont még nem fogadtam el ezt a helyzetet, és soha nem is fogom. 29 vagyok, ennyi idősen már minimum egy tartós kapcsolatot képzeltem le, vagy gyereket. Ehhez képest sehol sem tartok. Agyaltam már azon, hogy ha 30 éves koromra nem változik az életem, akkor kész, ennyi volt, véget vetek az életemnek. Anyámon kívül senkinek nem hiányoznék...