Mit tehet egy magánnyal küzdő fiatal?
Sziasztok! Először is: többször tettem már fel kérdést a témában, többször leírtam a helyzetet amitől szenvedek, de mivel semmit nem javult a tanácsok ellenére se, újra írok. Igaz, talán jobb úgy sem lesz, de legalább kicsit megnyugszom, tudom tovább folytatni az életemet, teendőimet, amikhez hangyányi kedvem sincs egyébként. Mert jól esnek a tanácsok.
Nos, egy huszonéves egyetemre járó srác vagyok, magányos vagyok. Tudniillik a magány nem szimpla egyedüllét, amikor a héten egy nap nincs kihez átmenni, kivel beszélgetni, hanem egy tartós elszigetelődés a társadalom többi tagjától. Évek óta tart, mióta Budapestre kerültem az egyetemre. Sokféle okon elgondolkoztam már, de mindig csak azt látom, az jön ki, én erről nem tehettem semmit. Egy nagyon elmaradott térségben nőttem fel Magyarországon, ott is jártam gimibe. Nem sok barátom volt, mivel bár nem anyagilag, de a kulturális -és társadalmi tőkénket illetően kilométerek voltak köztünk az én javamra. Valahogy úgy éreztem, nekem nem kellenek olyan emberek, akik még olvasni se tudnak hangosan, nem tudnak kiolvasni angol szavakat 16-7 évesen és életük az energiaital meg a nonfiguratív tetoválás. Egyszerűen nekem erre nem volt és nem is lesz szükségem. Miután elkerültem Budapestre, és elkezdődött a félév, nagyon sok emberrel megismerkedtem. Sok embert ismerek innen-onnan, váltottunk pár szót, ha látom őket valahol azóta is köszönök. De valami nagyon más volt. Sok fiatal érkezett több korábbi gimnáziumi osztálytársával, és sok fiatal, aki fővárosi az egyetem alatt is feltűnően nagy intenzitással tartotta a kapcsolatot a régi barátokkal, szinte senki mást, semmilyen új embert be nem engedve az életébe. Panaszkodtam emiatt, és egyik nap egy telefonhívást kaptam, amely során egy ismerősöm arra mutatott rá, hogy mennyire igazam van és önmagán is látja, hogy mennyire ilyen. De aztán ez annyiban maradt, megelégedtem azzal is, hogy felismerte a meglátásomat, de én semmi mást nem szerettem volna ezentúl neki mondani, hogy talán érdemes változni/változtatni. Persze próbálkoztam, jártam pszichológushoz is, de mint ő is elmondta, csak annyit tehetek, ha próbálkozok. Persze lehet elmenni ilyen-olyan diákszervezeti rendezvényekre, csoportokhoz csatlakozni, de az mégsem pótolhatja azokat az éveket, amely során ezek a gimis fiatalok gyerekből úgymond felnőtté válnak, ezeket az élményeket nem lehet pótolni. Nos, próbálkoztam, lett is pár "haverom" de úgy éreztem mindig, hogy engem csak talonban tartanak. Ha más nincs, hát jó leszek én is. De ezen se nagyon akadtam ki. Ha nagy félve fel merem hozni valaki előtt a problémámat, mindig azt kapom válaszul: foglald le magad, holott ő és más ember is minden nap programokat szervez, mivel ez alap szociológiás igény, hogy társakkal legyünk.
Most, hogy nyár van, és még az egyetem miatt rengeteg határidős teendőm lenne, nagyon szükség lenne a lelki békére, de sajnos ez nincs meg. Bár néha szeretek egyedül lenni, jól esne, sokkal jobban menne minden. Állandóan egyedül vagyok; pár, kósza messenger üzeneten túl, ami egy-két szóból áll vagy egy emojiból, nem túl sokat tudok a külvilággal kommunikálni a családomat leszámítva. Nehezen megy a tanulás is, mert állandóan érzem azt a nyomasztó érzést odabent. Volt, hogy egy véletlen buszos találkozás után (ami 5 percig tartott) olyan felfrissültnek éreztem magam lelkileg, mint már rég. Ennyire erős ez a magány érzése.
Köszönöm szépen, hogy leírhattam.
válasza:A helyedben én elmennék valami önkéntes munkára. Egyrészt jó, ha látsz valami mást is, ami teljesen különbözik attól, amit tanulsz. Másrészt jó érzést ad és feltölt, ha adhatsz másoknak valamit. Harmadrészt ilyen programokban javarészt olyan emberek vesznek részt, akiknek fontosak az emberi kapcsolatok és lehet velük ismerkedni. Negyedrészt megismerhetsz olyanokat, akiket elítéltél az írásosdban, tanulhatsz az ő hátterükről és talán utána nem fogsz ítélkezni.
Valóban csak te magad tehetsz a dolog érdekében. És ha nem teszel, csak tovább gyarapítod az eseménytelenül telt éveid számát. Innentől már egyéni ízlés dolga.
válasza:Az elsővel teljesen egyetértek, jó tanácsokat kaptál. Mindazonáltal,hogy azt is értem,milyen az amikor mentálisan van különbség a kortársak közt. Én is mindig mondtam,hogy inkább vagyok egyedül,mint olyan emberek társaságában akik még a barátság fogalmát sem ismerik.
Egyébként ha a családoddal tudsz kommunikálni,akkor szerintem ott is kereshetnél valakit aki "megmondja a frankót". Mert ha nem tudnak érdemi tanácsot adni,akkor lehet bujkál a levegőben egy-két kimondatlan szó. Szóval ez a foglald el magad duma nem segít egy magánytól megbénult emberen. Kéne pár őszintébb vagy empatikusabb tanács azoktól a kevesektől akik ismernek!
Én is már túl sokat vagyok egyedül és egyébként pont ma kezdtem el tervezgetni kutyamenhelyre menni önkéntesnek. A szívem ki fog szakadni,de fantasztikus is lesz a kis ártatlanoknak pedig tuti jobb lesz.😊 Szóval ezt is csak ajánlani tudom!!
válasza:"tudom tovább folytatni az életemet, teendőimet, amikhez hangyányi kedvem sincs egyébként"
Mihez lenne kedved? Csináld azt! Ki fogsz nyílni, örömöt és optimizmust fogsz érezni és sugározni, és így könnyebben fogsz társaságot, társat találni.
válasza:Minden szavaddal egyetértek, minden szavad fáj. Én is hasonló helyzetben vagyok, utolsó évemet kezdem az egyetemen. Magamat totálisan kizártam az ottani társadalomból, ugyanis nem látok mást, csak képmutatást és elállatiasodásra irányuló törekvéseket. Nem tartom magamat rossz embernek, de hozzád hasonlóan én is azt érzem, hogy nem vagyok ezek közé az emberek közé való. Nem vagyok náluk jobb sem. Egyszerűen csak más vagyok. És másnak lenni mindig nehéz.
Szeretnék veled megismerkedni, hátha tudnánk egymásnak adni valamit, amit az emberek úgysem értenének meg.
25f
válasza:Ugyanez, csak én még közép suliba járok. Most fogok érettségizni és már előre tarok attól hogy utána mi lesz. Most se nagyon szoktam emberekkel időt tölteni, de ezek után...
A nyár meg maga az unalom, max néha küldünk egy.ásnak egy-egy kutyás/macskás videót ès igazából ennyi.
válasza:Csatlakoznék a négyes válaszolóhoz, hasonlóan érzem magam én is, sőt egy kicsit magamra is ismertem az írásodból. Szeretnélek megismerni, eszmét, tapasztalatot cserélni, ha ez nem gond számodra.
Nekem is évekig volt olyan érzésem, gyakran épp buli közben, hogy ha egy csettintésre eltűnnék, senki még csak észre sem venné. Kívülállónak éreztem magam, párszor megkaptam, hogy világtalan vagyok. Na bumm és akkor? Xd bár akkor sz@rul esett de pont ilyen nagyképű elszállt arcok mondták az ő szavulra meg akkor sem adtam.
"Ez a foglald el magad" kissé kétélű dolog, egyrészt amiatt érzed magad egyedül, mert ráérsz ezen gondolkodni (nem fáraszt le az egyetem, nyugi, nem kötekedés, nekem is az első vizsgaidőszakban jöttek elő ezek a gondolatok, év közben volt akkora hajtás, hogy kb aludni jártam az albina, ott nem voltak ilyen gondolataim)
Másrészt vigyázz, nehogy olyan tevékenységeket hozz az életedbe, amik elvennék az időt és energiát az egyetemtől, csak mert épp valami uj hobbi vagy játék miatt gondolod azt, hogy ha elkezded, tartozni fogsz valahova. (Nekem volt ilyen)
Mikor rámtört ez az érzés, nekem az segített, ha elkezdtem kb kívülről szemlélni magam és az egész szituációt. Mintha egy vadidegennek mesélnéd, hogy van egy srác aki most egyetemista és úgy érzi nem tartozik sehova es úgy erzi.... de még csak húsz éves, még előtte van az egész.
Nekem ilyenkor enyhült az érzés.
Másik meg, hogy második félévemben megfogadtam, hogy nem érdekel, ha kifutok a diákhitelből, de akkor is kb minden egyetemi buliba, a legkisebb ivászattól a legflancosabb buliig... ott KELL lennem. A kellen volt a hangsúly. Éveken keresztül azt szoktam meg, hogy nem járok el sehová, nincsenek közeli, igaz barátaim. A részemmé vált. Szóval megfogadtam és be is tartottam, hogy ha nulla kedvem is van, elmegyek, két sör előtt fel nem állok és maradok. Az ár nem érdekelt, mondtam ha kell elmegy erre a diákhitelem meg a szülők pénze, de az pénz, pótolható, az emberek, kapcsolatok, élmények nem.
Lásd csodát, működött. Nyárra meghívtak a balatonra egy hétvégére, bár nem értem rá. Ma pl kerestek, hogy a koliban vagyok-e mert nézhetnénk együtt a vb döntőt (21 évem alatt az első meccsnézésre hívás volt)
És ... egyetemi diákszervezetek. Lépj be szakkollégiumba, nálunk külsős egyetemista is tag, vannak össz-szakkolis bulik, táborok évente, viszonylag olcsó es ott aktuálpolitikai témákon át pszichológiai dolgoktól kezdve a magfizikáig minden okosságról tudsz beszélgetni huszon-harminc évesekkel. Tapasztalat.
Amúgy képmutató baráti klikkek vannak nálam is, de a kapcsolatot érdemes velük tartani, mégiscsak egyetem. Jól jön a jegyzet. Xd
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!