Egyedül vagyok, és nem tudok mit tenni ellene?

Kiskoromtól kezdve nagyon magányos vagyok, soha nem volt egy biztos személy az életemben, akire számíthattam volna. Persze, néha voltak haverjaim, akik aztán hamar rám untak, de azt veszem észre, hogy már ők sincsenek. Naponta egyedül a barátommal szoktam beszélni, senki mással, ha hozzá átmegyek esetleg az ő haverjaival, és ők nem értem miért, de átnéznek rajtam, pedig minden tőlem telhetőt megteszek, a zenekarnak szívességből logót is terveztem és meg sem köszönték például. Mindenkivel próbáltam kedves lenni minden közegben, de valamiért mindig azt kaptam vissza, hogy nem is figyelnek rám, vagy úgy tesznek mintha nem vennének észre. Több évig depressziós voltam, jelenleg is még szerintem bipoláris, amit már megtanultam kezelni, gyógyszert is szedek rá, szóval sokkal normálisabb lettem és elviselhetőbb, de mivel elballagtam az iskolámból már nem nagyon lesz alkalmam senkivel sem ismerkedni, hiszen eddig sem sikerült kialakítanom egy kört, akik segítségével másokat is megismerhetnék. Elegem van ebből az egészből. Már nem vagyok szomorú miatta, és nem is igényelem, hogy miden nap elmenjek valahova, de nagyon beleuntam, hogy egész nap 1 emberrel beszélek, tvzek, gépen játszok, néha zenélek, és az egyetlen társaságom sokszor a háziállataim. Nem várom el senkitől, hogy az "öribarim" legyen, vagy számíthassak bárkire is, már megtanultam, hogy egyedül magamra számíthatok. Én egyedül tanácsokat szeretnék kérni, és esetleg beszélgetni pár emberrel.

18/L, BP