Fura ha barátok híján egyedül járok olyan helyekre ahova mások párral, barátokkal mennek?

Nem sikerült évek óta barátkoznom. Nem fejtem ki de taszítom az embereket. A nőknél is sokat próbálkoztam de mindhiába.

Nem bírom a magányt, otthonülést, így eljárok ahova kedvem támad. Most hétvégén lemegyek a Balatonra ebédelni egyet kocsival, sétálgatok, nézelődök. Szerintetek nem furcsállják a pincérek hogy az étteremben mindenki a párjával meg a családjával van, én meg beülök melléjük egyedül? Vagy amikor elmegyek egy városnéző túrára külföldön tök egyedül? Nyaralni is egyedül szoktam, akkor is furcsán néznek, azt hiszik sokszor hogy üzleti ügyben jöttem, aztán nagyot néznek amikor megyek le a matraccal a tengerpartra.

Sok helyre járok, utálok otthon lenni de így sem tudtam barátokat vagy barátnőt találni, így marad az egyedüllét.

Ti mit szólnátok ha látnátok egy ilyen embert mint én olyan helyeken ahova társaságok járnak?

Fiatalabb koromban ha bulizni menten úgy csináltam mintha várnám a barátaimat (kamu telefonáltam, a senkinek mondtam hogy “mikor jöttök már?”, étteremben is azt hazudtam hogy várok valakit éppen. Ezekről mára leszoktam, bátran vállalom hogy magányos vagyok.