Egyre jobban befordulok. Egyedül maradtam, nem találok barátokat, társat. Járt már így más is?
Úgy érzem, elindultam valamiféle lejtőn lefelé. Nem tudom miért érzem ezt, de már hosszú évek óta mintha csak egy helyben tipródnék érzelmileg. Nagyon ritkán járok el otthonról, leszámítva a munkát és a sportot. Ezzel nem is lenne sok baj, hiszen senki sem egyforma. Viszont elég csendes srác vagyok, egy volt társam szerint igazi "magányos farkas". Nagyon keveseknek nyílok meg, egyetlen egy igaz barátom van. Mondhatnám azt is, hogy az introvertált, vagy éppen az aszociális kategóriába tartozom, de inkább csak azt mondom, hogy nagyon lefárasztanak az egyes embertípusok. Az üres fecsegés, a nyalizás, a nagyszájú emberek taszítanak. Nem magamat akarom fényezni, vagy ilyesmi, nem nézem magam többre másoknál. Régen én is sokat szövegeltem, nagyszájú voltam, de egy idő után azt éreztem, hogy így éppen taszítom az embereket magamtól. Ha hozzám hasonló, csendes emberekkel találkozom, egész jól megértjük egymást, viszont nagyon ritkán van ilyen eset, és ehhez persze ki kell ismerni a másikat. Néhány éve külföldön élek. Mindent feladtam, ami otthon megvolt, hogy itt lehessek. Azt hittem, hogy a környezetváltozás jót tesz majd, és segít, ha kiesek a komfortzónámból, és hogy meg fogok változni. A karrierem szempontjából jót tett, csakhogy nem készültem fel rá, hogy lassacskán ilyen komolyan elfordulok majd az emberektől, és egyedül maradok. Eleinte nehéz volt külföldiként itt, de idővel befogadtak, feljebb kerültem a ranglétrán, és szinte mindenkivel jóban vagyok, akivel együtt dolgozom. Megbíznak bennem, de úgy érzem nem értik, miért vagyok folyton kuka. Csak teszem a dolgom csendben, nem sok vizet zavarok, viszont nem vagyok nyuszi sem, és keményen melózok. Két lábbal állok a földön. Igazságosan vezetem a csoportom, és ha kell, kiállok magamért, az embereimért. Viszont kezdem azt érezni, hogy belekerülök valami ördögi körforgásba. Mondják, hogy nem minden a munka, néha rúgjak ki a hámból, de nem járok el bulizni, ismerkedni, mert nehezen oldódok. Inkább a munkába menekülök, mert ott elismerik, amit csinálok. Mivel szinte mindent magamnak kellett kikaparnom egyedül, a kezdetektől nem bízok másokban, és nehezemre esik segítséget kérni bármiben is. Emiatt is folyton csak kattogok. A szórakozóhelyeken is csak feszengek, nem az én világom, nem szívesen megyek disco-ba sem. Otthon érzem jól magam, vagy ha éppen leköt valami a munkában . Nem tudom, hogy hogyan tudnék kikapcsolni. Sokaknak segítettem, nem kértem érte semmit viszonzásul. Megtanultam azt is, hogy az ember már csak ilyen, tudni kell néha nemet is mondani, különben folyton csak csalódok. Régebben sokat beszélgettem másokkal a melóhelyen is, közvetlenül, őszintén, bármiről. Mostanában már csak akkor szólalok meg, ha kérdeznek. Valami hiba lehet a toronyban, tudom. Valamiért nem tudok rájönni, hogyan lehetnék jobb ember. Szerintem már az is segítene, ha hasonló cipőben járó emberekkel beszélhetnék erről, ezért is írtam ide.
25/F
válasza:Én is kulfoldon élek, úgyhogy valamennyire átérzem amit írtál. Itt szinte lehetetlen új embereket megismerni, olyanokkal akikkel tényleg kijossz.Még akkoor is, ha beszéled a nyelvet, helyiekkel nem egyszeru barátkozni. Magyarok meg amúgyis híresek arról, hogy kerulik egymást (nem csoda).
Hamar elfogja az embert a magány érzése távol az otthontól, családtól, régi ismerosoktol...
válasza:Nekem úgy tűnik, világosan látod magad és tisztában vagy a helyzeted minőségével.
Ha a kérdés az, hogy más is járt-e így, akkor a válasz egyértelmű, én három éve nem beszélek jóformán senkivel, olyannyira maga alá temetett a múltam. Ez egy folyamat, és úgy érzem, már én sem vagyok a legalján, és valószínűleg Te is jó úton jársz, ismered és figyeled magad, ennél sokkal többet ne várj el magadtól ezzel kapcsolatban.
Amikor szerepeket kell eljátszanunk nap mint nap, természetes, ha nem látjuk, mivégre is gürcölünk a világban. Nagy a zaj, de lehetséges, hogy azért nem tesz boldoggá az, ami eddig, mert egy tarthatlan hazugság mérgezi a tudatot.
Hogy érted, hogy lehetnél jobb ember? Másokhoz jobb is csak úgy, ha magadhoz jobb leszel.
Nincs veled semmi baj, ilyen az emberélet, egy folyamatosan változó örvény, ami olykor feldobálja a szemetet, kidob húzósabb életszakaszokat. Az ember ilyenkor a fájdalomra fókuszál, nem hiszi el, hogy minden elmúlik, legyen az jó vagy rossz.
válasza: válasza:Igen, nagyon sokan vannak ilyen helyzetben, mint te, de mindenkinek kicsit más az élettörténete, és az is változó, hogy ki mit tesz ellene, vagy éppen ki törődik bele.
A kérdést olvasva végig volt egy furcsa, de kellemes érzésem. Talán mert ritkán olvasok itt ilyen szépen megfogalmazott, összeszedett, hibátlan helyesírású kérdéseket.
Nekem ezek fontosak, mert így sokkal jobban át tudom érezni a kérdező helyzetét, nem törik meg a gondolataimat a hibás mondatok, vagy a felesleges töltelékszavak.
A leírtakat azért is tudom igazán átérezni, mert valamennyire én is ilyen vagyok. Amikor az üres fecsegésről, nyalizásról, komfortzónáról írtál, magamban hevesen bólogattam, hogy igen, ezzel teljesen egyetértek. Azzal is, hogy lefáraszt bizonyos emberek társasága, mondhatni energiavámpírokként leszívják az életerőm.
Szintén hasonló a csendesség, befelé fordulás, és külön örültem, hogy valaki végre tud különbséget tenni az antiszociális és az aszociális között. Nagyon érettnek és intelligensnek tűnsz mindezek alapján. A helyesírásra egyébként külön érzékeny vagyok, de nálad nem tudok arra sem panaszkodni.
Jól látod az erényeidet és a hibáidat is, ezzel már meg is tetted az első lépést. Tudod, min kellene változtatnod, csak nem mersz belevágni. Nehéz megbízni az emberekben, ha ért már csalódás, de az nem segít, ha falat építesz magad köré, mert ezzel kizárod a lehetőségeket is. A hasonló hasonlót vonz, fognak még csendesebb, nyugodtabb emberek kerülni az életedbe, ha hagyod. A nyíltabb emberek nehezen fogadják el, ha valaki nem beszél annyit. De az, hogy csendben vagy, nem jelenti azt, hogy nincs semmi mondanivalód. Sokszor a legcsendesebb embereknek vannak a leghangosabb gondolataik. Csak éppen ők nem osztják meg ezt akárkivel. És nem szeretnek tartalmatlanul csevegni. Ha már szólnak, akkor annak legyen is értelme. Csak azért nem fognak valami hülyeséget mondani, hogy ne legyen csend. Van, hogy a csend értékesebb, mint amivel megtörnéd azt.
Meglepődtem, amikor az írás végén láttam, milyen fiatal vagy. Ilyen bölcs szavakhoz valahogy idősebb embert társítottam.
Azt jegyezd meg, hogy az életed egyszer éled, és rajtad múlik, mit hozol ki belőle. Élni kell minden lehetőséggel, amiről úgy érzed, boldoggá tesz, és változtatni azon, ami nem. Sosem fogsz tudni mindenkinek megfelelni, de nem is kell. Úgy kell csinálnod, hogy magadnak megfelelj, hogy a saját értékrended szerint helyesen élj. Ha a szíved nyugodt lesz, jobban fogod érezni magad, és ez a kisugárzásodon is meg fog látszódni, amivel vonzani fogod a hozzád hasonló, jó emberek társaságát.
Ne haragudj, hogy ilyen hosszúra sikerült a válaszom, így sem sikerült mindent megfogalmaznom, de igyekeztem segítő választ írni, amennyire a magam 20 évével tudtam.
Remélem legalább egy kicsit segített. És hidd el, egyszer minden elmúlik, a jó is, rossz is. Folyamatosan változunk, ahogy a körülöttünk lévő dolgok is.
Ha úgy érzed, lenne még mondanivalód, jólesne ha valaki meghallgatna, vagy válaszolna a kérdéseidre, nekem nyugodtan írhatsz.
válasza:Igen, négy év után, már ha számít ez bármit is.
Tipródásnak nem nevezném az állapotom, hiszen valahogy elevickélek az életben. Csupán szeretnék itt olyan emberekkel kapcsolatba kerülni, akik hasonlóan éreznek, hasonlóan vélekednek a világról.
A mondás is így tartja: "Hasonló a hasonlót vonzza."
Vannak itt néhányan, akik rengeteget segítettek nekem ismeretlenül is, és van olyan is, akit itt ismertem meg, és nagyon jó kapcsolatom alakult ki vele.
Nekik sokat köszönhetek.
Ugyan sok idő eltelt a kérdés kiírása óta, nem sokat módosult az élethez való hozzáállásom.
Már nem hiszem, hogy gyökeresen meg tudnék változni, talán nem is kell, ez így van jól, ezt elfogadtam.
Jótanácsokra viszont mindig nyitott vagyok, szívesen megosztom a történetem másokkal, és meghallgatom az övéket, hogy csiszolódjak és jobban megértsem ezt a katyvaszt amit életnek hívunk.
Nem mind boldogulunk könnyen, néha saját magunkat is nehéz megértenünk, nekem ehhez kell a segítség.
válasza:Ht ja, néha én is nézek hogy mennyire egy szar ez az egész amit életnek hívunk. De valószínűleg én is hibás vagyok, mert nem hozok ki eleget a helyzetembol.
Azt írod, hogy nem tudnál megvaltozni és jól van ez így. De valamiért mégis frissítetted a kérdést, ami ha azt nézzük elég szomorú.
Valószínűleg igazi kapcsolatokra lenne szükség, mert a gyakorin megismert emberek nem feltétlenül tudnak kielégítő társaságot nyújtani ha csak itt beszéltek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!