Megoldás magány ellen?
Gyerekkorom óta mindig egyedül vagyok, mivel nem tudok (és többnyire nem is akarok) közeledni màsokhoz.
A szociàlis készségeim a nullàhoz konvergálnak. Néha kínomban màr röhögök magamon, 6 nyelven beszélek, és egy sziàt nem tudok kinyögni.
Már kb elbarikàdoztam magam az emberek elől, mert ha kedvesek velem, majd otthagynak, az sokkal fájdalmasabb, mintha a kezdetektől levegőnek néznek.
Érzelmi analfabéta vagyok, nem tudom tartani a szemkontaktust (nem is értem, mi a lényege), sem az érzelmeket leolvasni.
Ugyanígy a sajàt érzelmeim kimutatása. Majdnem minden emberekhez kapcsolatos érzelmemhez szégyenérzet kötődik, így inkább nem akarok érezni iràntuk semmit.
Fogalmam sincs, mikor kezdődött, az óvodàt màr így kezdtem.
Szeretnék beszélgetni másokkal, de nem tudok.
Nem értem az embereket, nem tudom, mit kéne nekik mondani (az esetek nagyrészében jobb, ha nem azt, amit gondolok, ugyanis sokkoló reakciók érkeztek), így inkàbb elkerülöm őket, akkor nem kell mondani semmit.
Eleinte próbàltam nyitni màsok felé, megszólítani őket, de mindig valami olyasmit mondhattam, amit nem kéne, mert inkàbb tovàbbálltak.
Ha màs szólított meg, és szerintem jól elbeszélgettünk, a következő nap inkàbb elmenekült, és én megkérdeztem, mi baj, többnyire úgy viselkedtek, mintha soha nem beszéltünk volna, illetve volt, aki megmondta "Beszélgess inkább màsokkal, jó?" Vagy "Az, hogy egyszer beszèltünk, nem jelenti azt, hogy most màr mindig társalogni fogunk, jó?"
Az egyetemen emiatt rémesen érzem magam. 300 embert ismerek làtásból, közelebbről viszont egyet sem.
Egy sràc megdicsérte az egyik rajzom, és kérdezte, lemásolnék-e neki valamit magáncélra, mikor mondtam, persze, szívesen, akkor otthagyott, és a nap többi részèben màr nem is szólt hozzám, pedig azt hittem, megbeszéljük, mit szeretne, miben segítsek.
Ugyanez egy másikkal. Egyik reggel beszélgettünk, egy héttel később szólt hozzàm pár szót, megkérdeztem, nem szeretne-e mellém ülni. Erre megmondta, "Miért van olyan érzésem, te valamir nagyon akarsz?" Aztán otthagyott, és levegőnek nèz azóta is.
Fogalmam sincs, mire gondolhatott, mi a fenét akarhatok, nem akarok én semmit.
Csak azt hittem, ha egyszer tudtunk beszélgetni, akkor tudunk máskor is. De azt hiszem, ezt hívjàk úgy, hogy pofáraesès...
23l
válasza:Nem az a baj, amit mondasz - gondolom én, bár nem hallottalak még :D -, hanem AHOGY mondod.
Egyszerűen nem tanultad meg azt, amit a kisgyerekek észrevétlenül el szoktak sajátítani, a testbeszédet.
Azzal pl., hogy nem nézel az emberek szemébe bizalmatlanságot sugárzol, gyakorlatilag azt, hogy nem érdekel a másik. Mintha ott se lenne. Ez kényes téma, az ember ösztönösen reagál arra, amit lát. Valószínűleg van még jó pár ilyen meredek dolgod a külső szemlélőnek, ami neked tök természetes ő viszont félreérti.
Pl. ha valaki tartja veled a szemkontaktust akkor barátságosnak és karizmatikusnak véled. Ha viszont mered rád, igazából ugyanazt csinálja csak hosszabb ideig, akkor rögtön nem olyan kellemes a társasága, ijesztőnek tartod. Egyszerűen azért, mert két másodpercig tovább bámult mint kellett volna.
Vedd úgy a testbeszédet, mintha az is egy (szóbeli) nyelv lenne. Te is az anyanyelveden beszélsz, a másik is, mégsem értetek egymásból egy szót sem, vagy ha mégis, könnyen adódnak félreértések. Mert nem egy nyelven karattyoltok.
Nekem is voltak ilyen problémáim régebben, kiskoromban sokat költöztünk, nem tudtam beilleszkedni, anyám még skizofrén is, szóval egyszerűen nem jól sajátítottam el a testbeszédet. Nemes egyszerűséggel fogtam pár kommunikációs könyvet és megtanultam, mi a normális. 180 fokot fordult az életem :) Ajánlom neked is melegen, esetleg leülhetsz a tükör elé, próbálj meg beszélgetni magaddal, hasonlítsd össze amit látsz azzal, amit olvastál. Észre fogod venni, hol a baki.
válasza:Megint én, ha esetleg arra adod a fejed, hogy könyvből tanulj kommunikálni :)
A gyakorlatba átültetve, ha megjön hozzá az önbizalmad, sokkal egyszerűbb a dolog, mint hangzik.
Képzeld pl. azt, hogy színésznő vagy. Megtanultad, hogy hogy néz ki az, aki kedves és barátságos. Kedves és barátságos hangulatban vagy, hát szépen felveszed a szerepet és úgy teszel, ahogy az a könyvben meg van írva. Ha jó anyagod volt, tudod, hogy tartsd a tested, a fejed, hogyan használd a szemeidet (:D), hogy helyezd a kezed és a lábad. Most barátságosnak nézel ki. A beszélgetőpartnered így fog elkönyvelni: barátságos vagy. Helyreállt az egyensúly az erőben.
Az első pár alkalommal ellenőrizgetned kell magad, néha igazítanod a testtartásodon, erővel szétfeszíteni az állandóan összefonódó karjaidat, de ahogy látod, hogy most már értitek egymást a másikkal, a környezeted jelzései meghozzák az önbizalmad és a pozitív visszacsatolás segít gyorsan alkalmazkodni.
Én azt mondom, nekem kb. 5-6 alkalom után már ösztönösen a helyes viselkedés párosult ahhoz, amit szerettem volna átadni a környezetemnek. Megtanultam azt a nyelvet, amit a többiek beszélnek :)
Mindenképp adj neki egy esélyt, vesztenivalód nincs.
válasza:Ne aggódj én is hasonló vagyok csak fiúban.
Én sem értem az emberek reakcióit, nemigazan értem a motivaltságuk legtöbb esetben.
Én kortársakkal 5 10 percre meg csak csak el beszélgetek de rokonokkal egyáltalán nem megy.... Sőt feszéjezve érzem magam.
Ha tudok segíteni írj csak :)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!