Szerinted miért van annyi magányos ember a világon?

Az első válaszoló leírásán kívül az általad felvetett kérdéskörhöz tartozik még az is, hogy sokan félnek az elutasítástól, félnek kezdeményezni az esetleges csalódás végett. Sokan küszködnek önbizalomhiánnyal. Többeknek adatott meg a múltban rossz párkapcsolat, mely elzárja a jövőbeni kapcsolatok iránti előrelépést.

A munka miatt sokan leterhelődnek, nincs idejük társasággal programokat szervezniük.

A barátnőimből kiindulva, baromi önző az emberek többsége. 26 évesek vagyunk, ha a legszűkebb 5-6 emberre szűkítem a társaságot, akkor ezt látom: az egyik kapcsolatról kapcsolatra ugrál, 2-3 hetente új pasija van, mert az első olyan baromságnál, mint "nem hozott virágot az 5. randira" kidob mindenkit. A másik folyton plátói lángolásokra lobban, de nem megy bele kapcsolatba, mert nem mer megbízni senkiben. Nincs rossz tapasztalata, 13 éves korunk óta ismerem, sosem verte át senki. De ő nem mer bízni. Van 2 olyan, aki mindig megtalálja a nagy őt, aztán fél-egy évvel később rájön, hogy hoppá, széthagyja a zoknijait, vagy túl hangosan horkol, ne adj Isten, munka miatt néha 2-3 napot külföldön tölt. Egyedül nekem van 8 éve kapcsolatom, 6 éve vagyok házas, és működik, szerelmesek vagyunk, minden rendben. Én nem akadok fent azon, hogy a férjem horkol, vagy elmegy egy céges útra. Megbízom benne és magunkban, tudom, hogy jól működik a házasságunk. Letojom, hogy hoz-e virágot néha, mert sokkal többet ér az, hogy pl terhesen mindig segített zoknit venni, mert nem értem el a lábfejem, vagy hogy elmegy helyettem bevásárolni, ha épp hulla vagyok.

Sajnos, a saját környezetemben azt tapasztalom, hogy nagyon nem tudnak az emberek alkalmazkodni, illetve bízni egymásban. És nem értik, hogy nem azért nem vagyok én is azon a szinten, mint ők, mert szerencsés vagyok, hanem mert teszünk érte, hogy működjön a kapcsolatunk.

Alapjábavéve azért, mert elõször mindenki magányosnak születik, ez az alap állapot. Ebbõl az állapotból kell odaküszködje magát, hogy tartozzon valakihez. Magányosnak lenni könnyū, értelmes emberi kapcsolatokhoz sok figyelmesség, érzék és odaadás kell, így nehezebb.

És gondolom több a tétlen, passzív ember, aki egy idõután a “könnyebb útat” válassza.