Mikor hatalmasodik el az embereken a magány?

Szép lassan. Ér valami sikertelenség az éleben, felállsz a földről, megtörténik még párszor, aztán már egyre bizonytalanabb vagy, mindenért magadat hibáztatod, egyre nehezebben állod meg a helyed a társadalomban és a munkahelyeken. Ott hagyod a munkahelyet, váltasz, néhány hét, hónap munkanélküliség, újabb munkahelyen ismét csalódás, majd rádöbbensz, hogy semmit nem csinálsz az életben, csak dolgozol, haza mész, eszel, iszol, netezel, alszol(ha tudsz), ráeszmélsz hogy nincs kit felhívni, nincs kivel találkozni, még interneten se. Aztán véletlenül, vagy önhibádból jön egy munkanélküliség, otthon rekedsz, nem mozdulsz ki, és jön a téboly. Agyalsz, hogy mit rontottál el, hogyan kezdhetnél új életet, hogyan élhetnél úgy mint mások, legalább egy nagyon kicsit boldogan, de nem találod a kiutat. Egy nap fel kelsz, érzed hogy van benned élet, hogy úgy beszélnél valakivel, aztán ráeszmélsz, hogy senki sincs körülötted, minden sz.ar az életedben, majd este a gép előtt ülve az agyadba vág, hogy de hisz annyi mindent csinálhattam volna, olyan jó kedvvel ébredtem, és csak szorongtam egész nap. Számomra ez a magány, a teljes beleőrülés az emberi kapcsolatok hiányába és szívszorító boldogtalanság. 28/F

#2, átérzem a helyzeted...

Most.

En inkább nappal😀. Valahol olvastam, hogy depresszió okai: szociális sutaság, hát roppant találó szerintem, mert én pl inkább a munkahelyemen szoktam magányosnak érezni magam, pedig ott van a legtöbb ember körülöttem és még kedvesek is, de egyszerűen nem tudok velük koszonesen-hogy vagyon túl lendülni, ha mondanak is valamit kb csak visszamosolyogni bírok, nagyon gáz, mondjuk az angol nyelv is probléma kicsit) de hogy sose jut eszembe értelmes reakció ettől mindig önutálatom is tamad. Szóval bedepizek és elvonulok legtöbbször ha lehet. otthon tesomekkal beszélgetek kicsit vagy lekötom netezessel magam az még elmegy. 30l

A lányoknak pynájuk van.