Én vagyok az egyetlen ember aki jól érzi magát egyedül?

Egyszerűen emberiszonyom van mióta az eszemet tudom. Persze ha muszáj, megtudom játszani én a társasági embert, sőt humorosnak is tartanak. De ezt csak azért csinálom, hogy elfogadjanak, legbelül meg a f/\szom is kivan az emberekkel. Legszívesebben elutaznék egy lakatlan szigetre élni. Beszélgetni se szeretek. Azt meg egyenesen gyűlölöm amikor a rokonokkal kell jópofozni. Annyi mindenről tudnak beszélni az emberek de ezek elvont dolgok többnyire, semmi értelme nincs megvitatni, az élet úgyis megy tovább. Nem érdekli, hogy nekem mi a véleményem róla. A másik dolog amivel a halálba tudnának kergetni, amikor idősebb emberek kéretlenül nekiállnak elmesélni az életüket. Ez akkor volt különösen frusztráló amikor kocsmában dolgoztam és minden vendég storyzni kezdett nekem. Mindenki elmondta az életét, hány nője volt, hol dolgozott, hova járt iskolába, milyen volt az első kocsija... Én meg csak néztem ki a fejemből, és arra gobdoltam, hogy süketnémának tettetem magam.