Akiknek nincs barátnője, barátjai hogy érzi magát?
És akinek soha nem is volt igazán.
Nekem volt 2 barátom összesen, de csak fél évig tartott mindkettő, és ennyi. Barátnőm még nem volt.
Én egyszerűen elhagyottnak érzem magam, és úgy hogy mindenből kimaradok és kimaradtam.
23/F
Gyerekkoromban voltak, meg gimnáziumban is, azóta nuku.
Barátnőre sincs sok lehetőségem. De a barátságot meg barátnőt nem erőltetem, majd lesz ha úgy adódik, nem érzem rosszul magam emiatt. 32F
Köszönöm a válaszokat.
Ez amúgy nagyon érdekes: Sokan írták, hogy nincs igényük társaságra, barátokra, párkapcsolatra.
Én is jól elvagyok egyedül. Annak nem látom értelmét, hogy olyan emberekkel járjak el ide-oda, akik számomra nem jelentenek semmit, és tudom, hogy számukra sem vagyok értékes.
De így sem jó, mert eljutottunk a másik véglethez: az embernek kellenek barátok és párkapcsolatra is szüksége van, valamilyen szinten. Valószínűleg mindenkinél más a mértéke ennek, viszont olyan mérték nincs, hogy nulla, mert hozzátartozik az élethez. Hiszen ha csinálsz valamit, alkotsz valamit, és ha nem tudod megosztani mással, annak sincs igazából értelme.
Ha felválalod magadban jót a rosszat is, akkor lesznek barátaid/barátnőid.
Nekem nem igazán van, mert a munkahelyen két téma van.
1. hú..azt a popsit nézd, az tízes.
2. De szar ez a munkahely.
Egyikben sem veszek részt.
Barátom van sok, kb 80 (mind hetero meg én is)
Eddig nem igényeltem megismerni egy nőt közelebbről.
Nem aggaszt, hogy nem menne csak én vagy komoly v semmi elven vagyok és eddig nem volt rá időm.
Majd ha lesz egy nagy szerelem és esetleg véget ér, utána már megőrültök egyedül, tapasztalat.
Előtte én is élveztem egyedül élni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!