Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Férfiak, mennyire fontos,...

Férfiak, mennyire fontos, hogy a felmenőink által részünkre megtanított empátiát-elengedést alkalmazzuk, ha már megváltozott a világ és nem olyan, mint az Ő idejükben?

Figyelt kérdés

Nagyon rendesek voltak ükapáink és idős férfi rokonaink, akik arra tanítottak, miszerint engedjük, hogy a nőknek legyen igaza, tartsuk el őket, értsük meg őket, járjunk a kedvükben.

De az nem tartozott bele, hogy rendszerváltozás következik, aminek következik anyagi és társadalmi különbség jön létre, aminek következtében megváltozik az emberek felfogása és az érdekek lépnek előtérbe az érvek és a jóindulat helyett. Minden férfi aki egyedül van, az tudja, hogy miért kell egyedül lennie! Most az, hogy valaki nem beszél őszintén és beidegződött-neveltetést követő felfogásból nem áll ki az igazáért, az részben felelős a kialakult helyzetért. Ha úgy érezzük, hogy valami nem jó, akkor nyilatkozzuk meg! Az én nyilatkozásom azért különös, mert legtöbb férfit, amikor visszautasítanak, az továbblép rajta, még akkor is, ha tudja, hogy a kiszemelt hölgyeményt a külsőségek határozzák meg. Ez még nem von maga után hatalmas problémát, ha egyszer történik meg az életben. De ez folyamatos. Ez szembemegy a férfiak boldogságával. Amit egy ember nem vesz fel, akit visszautasítanak, csak akkor válik ez különössé, ha már országszinten történik ez meg. De ezt előre nem méri fel az, akit visszautasítanak. Ezért vagyunk mi valahol emberek mégiscsak egyformák, hogy álljunk ki az igazunkért! Mert , ha szó nélkül tűrjük a kialakult helyzetet, akkor miből kap rá jelzést a jó testi adottságú nő a változásra? Ezt mindenki tudja a szíve mélyén, hogy igazam van, csak sokan nem adnak ennek hangot, egyes nők pedig hozzá vannak szokva, hogy ők az empátiát és védelmet élvező kiskirályok! Ezért alakulhatnak incidensek. Ha tudja magáról egy férfi, hogy jóember és ennek ellenére elutasítást kap, akkor kérdezze meg önmagától, hogy miben hibázhatott? Az önválasz az lesz, hogy semmiben! Ha egy nőnek nem kell egy jóember, akkor ő maga rossz és valami vaj van a füle mögött. A pénz határozza meg és a külsőségek, kényelmes életet akar, frusztrált. Ha ez nem így van, akkor magyarázza meg, vagy bizonyítsa be , hogy ez nem így van. Én nem gondolom azt, hogy a saját testi betegséggel(kívülálló okokkal) tudja magyarázni a sok jó nő, a férfiak visszautasítását. Ezen kívül más módozat nincs! Akkor az ő nézeteivel, felfogásával van a gond! Mert ő utasította vissza, ő kereste a kifogásokat! Egy jó ember nem tehet arról, ha egy másik embernek igényei vannak és az rossz ember. Nem mindenki fórumozik és az nem derül ki, hogy mi történik nap-mint nap a világban.

Speciális a helyzet és kedvezőtlen, mert a sok jó nő választási lehetősége tág. Ők döntenek a próbálkozása és így lehetősége van a kifogásokra. A másik félnek erre nincs, mert ő próbálkozik. Könnyű a sok jó nőnek olyan világban élni, ahol csettintésre megkaphatnak emberek és ők választhatnak. Ezt kell nekünk megváltoztatnunk, hogy a majdani gyerekeink nyugodtabb világba szülessenek és boldogabb életet éljenek. Mivel ezek nem törvényes, maximum íratlan bűncselekmények, nem lehet mindig bizonyítani, de ez a fórum a nép fóruma részben!

Ha nem így van, akkor nem így van! De ha így van akkor, így van, márpedig ez így van!

Nem rég ismerkedtem meg egy 25 éves nővel, akinek munkahelye nincs, ellenben milliós mellműtéten, fenékplasztikán esett át és karbantartásokra jár. Ő egy kitartott nő, akit a felső tízezerhez tartozó emberek egyike istápol anyagilag. Közben rendszeresen gép előtt ül és nekem üzenget butaságokat. Ne vegyétek rosszindulatnak, de szerintetek miből él? Egy ilyen embernek igaza lehet bármiben is? Hát nem dolgozik, hanem eltartatja magát és közben megmagyarázza, hogy őt nem a pénz határozza meg. hát akkor? Miért tartatja el magát? Gondoljátok azt, hogy az ő anyagi istápolása, mellének karbantartása, öltöztetése, megélhetése ingyen van? Nincs ingyen, ő azért nyújt, annak aki részére ad. Értitek? Tehát az anyagiak határozzák meg és az összes többi ember jó neki arra, hogy szórakozzon, vagy kiélje a frusztrációját. érezzük férfiak, hogy ezek a dolgok így vannak, csak belekötnek a stílusunkba ha felszólalunk, ha nem szólalunk, akkor nem foglalkoznak a dologgal és ezek az emberek bújtatva maradnak. A kérdés lényege az, hogy ezt miért szorgalmazzuk, miért haggyuk, ha tudjuk, hogy igazunk van?

Próbáljátok ki. Nem egy nőnél, többnél. Jó testi adottságú nőknél próbálkozzatok. Szépen. Akkor vagy nem foglalkozik veletek, vagy visszautasít. Utána később ha megmondjátok a frankót, akkor ő van megsértődve és neki áll feljebb, vagy rátok küldi a bikáját. Most akkor álljunk meg!!! Most mivel van a gond? Amikor bunkó voltatok, akkor ráfogta arra, hogy bunkók vagytok! És előtte miért hiúsult meg? Előtte miért? Közben tagadja és nem bírja a kritikát. Hát de miért? A szépet és a jót miért utasítják el? A normális embereket miért? Erre nincs magyarázat. A világ megváltozott. Nem piszkálják a nőket(empátia), ők pedig nem annyira buták, hogy szégyenbe hozzák magukat a valódi igazsággal. Márpedig ez így van, ezért nem a férfiak a felelősek. Nézzétek meg, hogy amikor igazat mondtok és vitáztok, milyen frusztrált-primitív megjegyzéseket adnak le felétek! Eszük ágában sincs örömet okozni és megoldani problémákat.Ezt próbáljátok elemezni: Amikor szépen szóltok, azt könnyen leépítik, mert még nem egyenlő a támadással, erre megvan a taktikájuk. Amikor bunkók vagytok, akkor elindul a harc és megvan a kifogás. Az a legegyszerűbb, ha végignézitek amit művelnek és nem vagytok bunkók. Akkor nincs veletek dolguk és megússzák a kritikát. De ugyanúgy nem kaphatjátok meg őket, mintha megadnátok a kritikát! NEM a ti hibátok, ha valaki rossz ember! Erre szokták mondani az öregek, ne szaladj olyan vonat után, ami nem vesz fel! De könyörgöm, hol van rá írva egy nő homlokára, hogy őt a külsőségek határozzák meg és specializálódik? Miért kellene előítélkeznem nem igaz?

Miért gondoljam azt, hogy ő nem az én kategóriám? Azért mert jól néz ki? Én is jól nézek ki! És akkor mi van?

Megváltozott a világ férfitársaim! Az van. Természetessé vált, hogy nekünk férfiaknak fel kell mutatni valamit a külsőségek terén és akkor mellénk állnak a biztonság miatt. Miért? bekerültek a nők a munkahelyekre. Ugyanazon jogaik vannak és dolgozhatnak. Nem úgy lenne fer, hogy beköltözünk egy ingatlanba, amit közösen fizetünk és ezáltal teremtünk meg???!! Azért teremtsek meg dolgokat, hogy lefeküdjenek velem? A nő mikor teremt meg dolgokat, hogy lefeküdhessen velem? Ő szép? Én sem vagyok ronda? Jó napot kívánok, hol élünk? Ő is "biológikus", hús-vér ember, neki nem érdeke, hogy együtt legyünk?

Mi köze van ennek az igényekhez, meg pénzhez? Mi se kérjük arra őket, hogy teljesítsék az igényeket! Hát akkor. Visszakanyarodunk. Túl sok válogatásra való lehetőségük van amivel visszaélnek, mi pedig küzdünk és versenyzünk, hol ott nem vagyunk kisebb emberek! Mondjuk ki mi férfiak, hogy ebből nem kérünk. Az ilyen dolgokért, nem szexelnek és alszanak egyedül férfiak tömegével. Mindenki bunkó és minden rossz? Ezt ti se hiszitek el. Dolgozunk sokat és a másik nem jó dolgában csak azzal a feladattal szembesül hogy hárítson meg válogasson. Elősegítitek őket azzal, hogy lájkoljátok a képeiket és az önbizalmukat gyarapítsátok! Ha sok jó nő nem érzi, hogy baj van, nem fog megváltozni. Gondolkodjatok el ezen.

Próbáljátok szigorúbban venni ezt a dolgot és észrevenni a rendszerben rejlő problémákat. Akarjátok , hogy legyenek nők akik ezt önmagukból kiindulva meglátják és elemi változásokba kezdenek. Mindenki különböző nézeteket képvisel. Nem vagyunk egyformák. csak az a különbség, hogy én a jóért a küzdök, a kifogást kereső delikvensek pedig rossz emberek és nem tesznek ez ellen, pedig rajtuk múlik minden. Ezért nem értek velük egyet. És azt gondoltam sokan ti sem.


2017. máj. 31. 13:19
1 2 3 4 5
 41/42 anonim ***** válasza:

"Énb Borika egy példa."


De milyen példa, b... meg?!! És csodálkozol, hogy ha ebből kiindulva általánosítasz, egy élhetetlen, tuskó világot építesz fel a gondolatvilágodban, tele k.rvával?


A többire inkább nem is reagálok, abszolút elszakadtál már a realitásoktól. Csak annyit teszek hozzá, hogy amíg a gép előtt ülve várod a társadalmi forradalmat, amikor a "jó nők" meaculpázva bárkivel lefekszenek, addig a csontjaid is elporladnak.


Ehelyett azt javaslom, add fel a képzelt világodat, próbálj meg ismerkedni, és meglátod, előbb-utóbb találsz olyan kivételt, aki illik hozzád, és aki nem olyan, mint amilyennek a csinosabb nők nagy részét gondolod. Csak könyörgök, ne előítéletekkel közelíts hozzá!

2017. máj. 31. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/42 A kérdező kommentje:
Borika szerintem bőven belefér a realitások talajába. Akinél próbálkozol, annál előre nem tudhatod, hogy nem-e a milliomosoknak tartogatja magát, mert ha igen, annál totál mindeggy az előítélet megléte. Sajnos sok nőnèl már előnyösebb a tükörkép megmutatása, akkor legalább magára ismer és nem nézi hülyének a másikat.
2017. máj. 31. 21:17
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!