Férfiak, mennyire fontos, hogy a felmenőink által részünkre megtanított empátiát-elengedést alkalmazzuk, ha már megváltozott a világ és nem olyan, mint az Ő idejükben?
Nagyon rendesek voltak ükapáink és idős férfi rokonaink, akik arra tanítottak, miszerint engedjük, hogy a nőknek legyen igaza, tartsuk el őket, értsük meg őket, járjunk a kedvükben.
De az nem tartozott bele, hogy rendszerváltozás következik, aminek következik anyagi és társadalmi különbség jön létre, aminek következtében megváltozik az emberek felfogása és az érdekek lépnek előtérbe az érvek és a jóindulat helyett. Minden férfi aki egyedül van, az tudja, hogy miért kell egyedül lennie! Most az, hogy valaki nem beszél őszintén és beidegződött-neveltetést követő felfogásból nem áll ki az igazáért, az részben felelős a kialakult helyzetért. Ha úgy érezzük, hogy valami nem jó, akkor nyilatkozzuk meg! Az én nyilatkozásom azért különös, mert legtöbb férfit, amikor visszautasítanak, az továbblép rajta, még akkor is, ha tudja, hogy a kiszemelt hölgyeményt a külsőségek határozzák meg. Ez még nem von maga után hatalmas problémát, ha egyszer történik meg az életben. De ez folyamatos. Ez szembemegy a férfiak boldogságával. Amit egy ember nem vesz fel, akit visszautasítanak, csak akkor válik ez különössé, ha már országszinten történik ez meg. De ezt előre nem méri fel az, akit visszautasítanak. Ezért vagyunk mi valahol emberek mégiscsak egyformák, hogy álljunk ki az igazunkért! Mert , ha szó nélkül tűrjük a kialakult helyzetet, akkor miből kap rá jelzést a jó testi adottságú nő a változásra? Ezt mindenki tudja a szíve mélyén, hogy igazam van, csak sokan nem adnak ennek hangot, egyes nők pedig hozzá vannak szokva, hogy ők az empátiát és védelmet élvező kiskirályok! Ezért alakulhatnak incidensek. Ha tudja magáról egy férfi, hogy jóember és ennek ellenére elutasítást kap, akkor kérdezze meg önmagától, hogy miben hibázhatott? Az önválasz az lesz, hogy semmiben! Ha egy nőnek nem kell egy jóember, akkor ő maga rossz és valami vaj van a füle mögött. A pénz határozza meg és a külsőségek, kényelmes életet akar, frusztrált. Ha ez nem így van, akkor magyarázza meg, vagy bizonyítsa be , hogy ez nem így van. Én nem gondolom azt, hogy a saját testi betegséggel(kívülálló okokkal) tudja magyarázni a sok jó nő, a férfiak visszautasítását. Ezen kívül más módozat nincs! Akkor az ő nézeteivel, felfogásával van a gond! Mert ő utasította vissza, ő kereste a kifogásokat! Egy jó ember nem tehet arról, ha egy másik embernek igényei vannak és az rossz ember. Nem mindenki fórumozik és az nem derül ki, hogy mi történik nap-mint nap a világban.
Speciális a helyzet és kedvezőtlen, mert a sok jó nő választási lehetősége tág. Ők döntenek a próbálkozása és így lehetősége van a kifogásokra. A másik félnek erre nincs, mert ő próbálkozik. Könnyű a sok jó nőnek olyan világban élni, ahol csettintésre megkaphatnak emberek és ők választhatnak. Ezt kell nekünk megváltoztatnunk, hogy a majdani gyerekeink nyugodtabb világba szülessenek és boldogabb életet éljenek. Mivel ezek nem törvényes, maximum íratlan bűncselekmények, nem lehet mindig bizonyítani, de ez a fórum a nép fóruma részben!
Ha nem így van, akkor nem így van! De ha így van akkor, így van, márpedig ez így van!
Nem rég ismerkedtem meg egy 25 éves nővel, akinek munkahelye nincs, ellenben milliós mellműtéten, fenékplasztikán esett át és karbantartásokra jár. Ő egy kitartott nő, akit a felső tízezerhez tartozó emberek egyike istápol anyagilag. Közben rendszeresen gép előtt ül és nekem üzenget butaságokat. Ne vegyétek rosszindulatnak, de szerintetek miből él? Egy ilyen embernek igaza lehet bármiben is? Hát nem dolgozik, hanem eltartatja magát és közben megmagyarázza, hogy őt nem a pénz határozza meg. hát akkor? Miért tartatja el magát? Gondoljátok azt, hogy az ő anyagi istápolása, mellének karbantartása, öltöztetése, megélhetése ingyen van? Nincs ingyen, ő azért nyújt, annak aki részére ad. Értitek? Tehát az anyagiak határozzák meg és az összes többi ember jó neki arra, hogy szórakozzon, vagy kiélje a frusztrációját. érezzük férfiak, hogy ezek a dolgok így vannak, csak belekötnek a stílusunkba ha felszólalunk, ha nem szólalunk, akkor nem foglalkoznak a dologgal és ezek az emberek bújtatva maradnak. A kérdés lényege az, hogy ezt miért szorgalmazzuk, miért haggyuk, ha tudjuk, hogy igazunk van?
Próbáljátok ki. Nem egy nőnél, többnél. Jó testi adottságú nőknél próbálkozzatok. Szépen. Akkor vagy nem foglalkozik veletek, vagy visszautasít. Utána később ha megmondjátok a frankót, akkor ő van megsértődve és neki áll feljebb, vagy rátok küldi a bikáját. Most akkor álljunk meg!!! Most mivel van a gond? Amikor bunkó voltatok, akkor ráfogta arra, hogy bunkók vagytok! És előtte miért hiúsult meg? Előtte miért? Közben tagadja és nem bírja a kritikát. Hát de miért? A szépet és a jót miért utasítják el? A normális embereket miért? Erre nincs magyarázat. A világ megváltozott. Nem piszkálják a nőket(empátia), ők pedig nem annyira buták, hogy szégyenbe hozzák magukat a valódi igazsággal. Márpedig ez így van, ezért nem a férfiak a felelősek. Nézzétek meg, hogy amikor igazat mondtok és vitáztok, milyen frusztrált-primitív megjegyzéseket adnak le felétek! Eszük ágában sincs örömet okozni és megoldani problémákat.Ezt próbáljátok elemezni: Amikor szépen szóltok, azt könnyen leépítik, mert még nem egyenlő a támadással, erre megvan a taktikájuk. Amikor bunkók vagytok, akkor elindul a harc és megvan a kifogás. Az a legegyszerűbb, ha végignézitek amit művelnek és nem vagytok bunkók. Akkor nincs veletek dolguk és megússzák a kritikát. De ugyanúgy nem kaphatjátok meg őket, mintha megadnátok a kritikát! NEM a ti hibátok, ha valaki rossz ember! Erre szokták mondani az öregek, ne szaladj olyan vonat után, ami nem vesz fel! De könyörgöm, hol van rá írva egy nő homlokára, hogy őt a külsőségek határozzák meg és specializálódik? Miért kellene előítélkeznem nem igaz?
Miért gondoljam azt, hogy ő nem az én kategóriám? Azért mert jól néz ki? Én is jól nézek ki! És akkor mi van?
Megváltozott a világ férfitársaim! Az van. Természetessé vált, hogy nekünk férfiaknak fel kell mutatni valamit a külsőségek terén és akkor mellénk állnak a biztonság miatt. Miért? bekerültek a nők a munkahelyekre. Ugyanazon jogaik vannak és dolgozhatnak. Nem úgy lenne fer, hogy beköltözünk egy ingatlanba, amit közösen fizetünk és ezáltal teremtünk meg???!! Azért teremtsek meg dolgokat, hogy lefeküdjenek velem? A nő mikor teremt meg dolgokat, hogy lefeküdhessen velem? Ő szép? Én sem vagyok ronda? Jó napot kívánok, hol élünk? Ő is "biológikus", hús-vér ember, neki nem érdeke, hogy együtt legyünk?
Mi köze van ennek az igényekhez, meg pénzhez? Mi se kérjük arra őket, hogy teljesítsék az igényeket! Hát akkor. Visszakanyarodunk. Túl sok válogatásra való lehetőségük van amivel visszaélnek, mi pedig küzdünk és versenyzünk, hol ott nem vagyunk kisebb emberek! Mondjuk ki mi férfiak, hogy ebből nem kérünk. Az ilyen dolgokért, nem szexelnek és alszanak egyedül férfiak tömegével. Mindenki bunkó és minden rossz? Ezt ti se hiszitek el. Dolgozunk sokat és a másik nem jó dolgában csak azzal a feladattal szembesül hogy hárítson meg válogasson. Elősegítitek őket azzal, hogy lájkoljátok a képeiket és az önbizalmukat gyarapítsátok! Ha sok jó nő nem érzi, hogy baj van, nem fog megváltozni. Gondolkodjatok el ezen.
Próbáljátok szigorúbban venni ezt a dolgot és észrevenni a rendszerben rejlő problémákat. Akarjátok , hogy legyenek nők akik ezt önmagukból kiindulva meglátják és elemi változásokba kezdenek. Mindenki különböző nézeteket képvisel. Nem vagyunk egyformák. csak az a különbség, hogy én a jóért a küzdök, a kifogást kereső delikvensek pedig rossz emberek és nem tesznek ez ellen, pedig rajtuk múlik minden. Ezért nem értek velük egyet. És azt gondoltam sokan ti sem.
"Minden férfi aki egyedül van, az tudja, hogy miért kell egyedül lennie!"
Nos, én is tudom már, hogy miért voltam évekig egyedül.
Mondjuk ki: mert egy gyáva szar voltam, tele előítéletekkel.
Nem szólítottam meg a nőket, mert úgyis visszautasítanak, nem vagyok elég gazdag, nem vagyok elég jóképű. Persze mindezt igazolni kellett önmagam előtt, ezért jött a savanyú szőlő esete: nem is kellenék nekik, mert ilyenek meg olyanok. Ha hasonló esetet láttam, akkor megerősödtem ebben a hitben, ha pedig az ellenkezőjét, akkor képmutatásnak tartottam, vagy nagyon ritka kivételnek.
Pszichológushoz fordultam, aki felnyitotta a szemem, hogy milyen borzasztóan torzan látom a világot. És láss csodát - fél év múlva már randikat szerveztem, találtam barátnőt is, majd egy-két évre rá a mai kapcsolatom kezdődött meg.
Neked is csak azt tudom ajánlani, hogy fordulj szakemberhez, mert a saját attitűdjeid az egyetlen gátja annak, hogy boldog légy! A világunk torz, de az emberek messze nem olyan elferdülten gondolkoznak, ahogyan te véled. Szerencsére, különben nem volna miért élni.
"Most szerinted egy jó nőnek lerohadna a feneke, ha odaadná magát nekem?"
Attól nem (bár ki tudja, hogy milyen kórságokat hordozol, elvégre a fajtádnak a fürdés nem erőssége), de ha minden kis kanos, szűz lúzernek odaadná magát, akkor egész nap sorban álnának az ajtaja előtt a hozzád hasonló mocskok.
32: Honnan tudja, hogy kíván-e ha nem is lát?(Pl.üzengető)
És élőben? Senki nem kíván? Ennyi emberből? Akkor ott az agyuk elszállt, nem gondolod?
33: Lehetne nekem most is barátnőm, ha egy olyannal jönnék össze, aki senkinek nem kell és külsőleg abszolút nem hozzám illik. Csak azért tegyem meg, hogy ne legyek egyedül? Szívemre veszem a férfi nem problémáját. Azt gondolom, fontos lenne a jó nőknek fejmosást adni, az eszüket reális-emberbarát-valóságos gondolatvilággá alakítani. Amiben nem csak a pompa és aj ólét játszik szerepet, ahol ők nem csak elsőként elvárhatnak, hanem mindinkább nyújtanak. Ha másért nem is, de legalább azért, hogy jó emberei legyenek a társadalomnak és végre valami jót is lehessen kapni tőlük a sok szemétségen kívül.
A pszichológus az nem tud segíteni. Mert ő nem jó nőkkel beszél, hanem velem. velem hiába érteti meg, hogy ők jó emberek, ha kimegyek az utcára és kiderül, hogy a helyzet nem változott! Elérheti nálam, hogy esetleg újra próbálkozzak. De ha annak megint ez lesz a vége, akkor felesleges. Azt meg nem mondhatja, hogy adjam lejjeb az igényeket, mert ahhoz nem kell pszichológus. Ezzel nem tudja megvédeni a saját igazát és munkájáét sem. Mert ez a rossz világot mutatja, amit a munkája révén nem képviselhet, mégis ez van jelen. Itt a jó nőket kéne elvinni pszichológushoz. Velük kéne elbeszélgetni nem gondolod?
A rossz emberrel te lehet normális. Ha valaki a milliomosoknak tartogatja magát, azt piszkosul nem érdekli a stílusod meg a kisugárzásod. Érted? A pszichológus nem releváns egy milliós létszámmal rendelkező, romlott világban. Itt rendszerváltozás kéne.
"Lehetne nekem most is barátnőm, ha egy olyannal jönnék össze, aki senkinek nem kell"
Lehetne másmilyen is, ha másként gondolkodnál.
"A pszichológus az nem tud segíteni. Mert ő nem jó nőkkel beszél, hanem velem. [...] Velük kéne elbeszélgetni nem gondolod?"
Nem, mert veled van a komoly probléma.
Nem választod szét a világot a párkapcsolatoktól. Azt gondolod, hogy a romlott világban mindenki más is romlott, vagy legalábbis attól teszi magát függővé. Itt van a te eltévelyedésed. És szeretném, ha komolyan vennéd azt, amit írok, mert hasonlón mentem keresztül, csak nem jutottam el ilyen szélsőséges állapotig. Be kellett látnom, hogy leginkább bennem van az akadály: az én torz szemléletemben.
Igen, rengeteg olyan nő illeg-billeg az utcán, aki szóba sem áll olyannal, aki nem milliomos. Ezért mondom, hogy párhuzamos világok léteznek egymás mellett. Az olyan nővel a te világod (meg az enyém sem) érintkezik. Szerencsére relatív kevés ilyen nő van, és a többségnek teljesen megfelel egy olyan párkapcsolat, amelyben szeretik, és amelyben figyelmesek vele.
Az általad "jó nőknek" nevezett emberek gondolkodását nem tudod megváltoztatni, és azokat a férfiakét sem, akik anyagiak alapján válogatnak például a barátok közt. Én is találkoztam olyan emberekkel, akik lenéztek azért, mert nem keresek sok pénzt, vagy nem vagyok eredendően gazdag. Hagyom őket a kis világukban, ahogy ők is engem az enyémben.
A gond az, hogy azt nem vagy hajlandó megérteni, hogy a nők nagy része nem ilyen elitista, ahogyan te elképzeled. Egy abszolút kisebbséget vetítesz ki egy egész nemre, vagy annak a jobban kinéző egyedeire. A gondolkodás nem egyenesen arányos a kinézettel, mert ha megnézed, vannak elitista bányarémek is.
Te igazából a tisztelet kivételnek kategóriát szeretnéd megtestesíteni. Ezzel az a baj, hogy esély rájuk annyi, mint az ötös lottóra. Aki jól néz és normális, az általában foglalt(kevés), aki egyedül van az nem véletlenül van egyedül. Tehát akármilyen szögletben is nézzük, itt közbejátszik a sors.nyilván. De nem vállalsz érte felelősséget, ha ismételten nem az én hibámból hiúsul meg egy próbálkozás. Ne szépítsük a dolgokat.
(kevés) : Szinte nem is létezik olyan nő, aki úgy néz ki mint pl: ÉNB Borika és ezt a dolgot megtestesíti. Inkább sok nem normális foglalt van. De hiába beszéljük ezt. Nézd a fórumot! Szerinted nem látják rajtam, hogy normális vagyok? Dehogynem! Csak ez nekik nem elég, mert a normális embertől frusztrálódnak, inkább arra ugranak , akinek pénze van, még a bűnözőket is férfinak tartják, ha van mint a tejbe aprítaniuk. ha csak a fórumozó jó nőket vesszük figyelembe, már kapa-kabátot lehet vetni a női társadalomra. Ház azért az bizarr , ami itt is megy! ha csak szerényen fogalmazok és azt mondom, hogy 50 jó nő olvas és mégsem oldja meg a dolgot, azzal már el is mondtam mindent. Élőben ugyanez megy, csak itt nem kötelező írni és megvan oldva. Ott meg azért vissza kell utasítani, hogy leállítsák a férfiakat. Ennyi. Bennem azért látják az ellenséget, mert a körmükre vágtam az igazságommal. Már aki azt látja.
"Szerinted nem látják rajtam, hogy normális vagyok?"
Hát itt minden látszik csak az nem, hogy te normális lennél
Azt hiszem, én itt feladom.
"ÉNB Borika"
Ha te az alapján alkotsz véleményt a világról, akkor már értem az egészet. Egy nem létező, végletekig kisarkított világgal hadakozol, és frusztrált vagy tőle. Ezt látják a nők valószínűleg, ami elijeszti őket.
Még annyit: igen, a normálisabb, jobban kinéző nők többsége foglalt. Egy részük átmenetileg. Nem túl nagy a szóba jövő torta szelete, de ha nem próbálkozol, csak megmagyarázod magadnak, hogy miért nem, akkor az esélyed egész pontosan 0%.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!