Évek óta nem beszélek senkivel, kínoz a magány. Help?

Annak idején sem voltam egy nagy szociális életet élő ember, viszont mondani sem kell: legalább ott volt az iskola. Annak ellenére, hogy ott sem voltak soha igaz barátaim, néha azért sikerült összehozni egy-egy remek beszélgetést másokkal.

De ennek már 3 éve vége és azóta sem beszéltem senkivel a családtagjaimon kívül. Kajak senkivel. Itt állok 21 éves férfiként, teljes mértékben zéró szociális élettel. A barátnő fogalmát sem ismerem még csak távolról sem. Ez sem jött össze anno, na meg hát azóta se. Bár otthon üldögélve bizonyára elég nehéz is lenne rátalálni a "nagy Ő-re".

Úgy érzem életem egy rendkívül fontos szakaszát pazarlom el, hiszen a 20as éveim elejét taposom. Szeretnék eljárni ide-oda, de egyedül valahogy nem megy. Próbálkoztam már többször is, de mindig ugyanott lyukadtam ki: társaság kéne. Mert igen, lehetne mondani hogy egyedül barangolni is jó dolog, mert tényleg az. Csak egy bizonyos határt túllépve a magány már kezd szemet szúró és idegesítő lenni.

Külső és belső dolgok szempontjából sincs velem probléma, sosem ez volt a gondok forrása. Sokkal inkább az a lényeg, hogy tényleg fogalmam sincs, mi váltja ki ezt a szituációt. 170 centi magas, több éve edző, tehát sportos, izmos testalkattal rendelkező egyén vagyok. Nem vagyok páva, nem követem a divat által diktált hülyeségeket. Ugyan nekem személyesen sosem címezték, de többször is hallottam már vissza, hogy a lányoknak tetszem. Persze nyilván nem lehetek mindenki álma én sem, nem is szeretnék, nem vagyok az az egós típus.

Nyugodtan lehet velem beszélgetni bármiről, akár lelki kiürítés is jöhet, abban is megállom a helyem. Szeretnék és tudok is másokkal érdekes beszélgetéseket fenntartani. Viszont ennek is az a hátulütője, hogy az első alkalom mindig xar. Tehát nemigazán megy. Másodjára már mindenkivel könnyebben indítom meg a szófosást. De általában nincs másodjára. Legalábbis régen így voltam ezzel. Hogy ma hogy menne, arról kb gőzöm sincs, mivel ahogy mondtam sacc 3 éve nincs beszélgetőpartnerem.

Lassan úgy érzem kezdek begolyózni, a magány egyre jobban kínoz. Anno a neten is egész jól elvoltam, voltak barátaim, akikkel beszélgettünk. Persze mára ezek sincsenek. Kínomban már ilyeneket keresek. Ha a valóságban nem vár senki, legalább itt akadjon 1-2 ember, akivel néha tudok egy jót beszélgetni, élményeket megosztani.

Igazából már tényleg nem tudom hová tenni az egészet. Mostanra nekem mindegy kivel, vagy miről, csak beszélgethessek. Ezért ha vannak itt netalántán hozzám hasonló magányos emberek, akik ezzel a problémával küszködnek, azok nyugodtan keressenek meg itt privátban. Ha már egyszer ugyanaz a bajunk, akkor segítsük ki egymást. Jóllehet, szánalomból és "szórakozzunk egyet a hülyével" típusú hozzáállással nem kell keresni.

Na meg a melegek is kíméljenek légyszives. Nem, nincs veletek bajom, csak hát na. :-D