Akiknek nincs kihez szólniuk, szenvedünk-túlélünk együtt?

Ez mit takar?

Egy társ még nem megoldás az életre... Vannak dolgok, amit így is-úgy is magunk kell megcsinálni, átvészelni. Ha értelmes tevékenységet talál az ember magának, akkor nem fog feltűnni egy társ hiánya.

Társas magány?

Első vagyok, egyetértek a kettessel, de én ezt úgy értettem, hogy nem csak társa nincs a kérdezőnek, hanem barátai sem.

Benne vagyok. Hozzám nem szól senki.

Én már mindenre vevő vagyok, de tapasztalataim alapján az emberek még neten keresztül is elzárkóznak a másiktól. Életem során ez a legnehezebb időszak, konkrétan évek óta úgy érzem hogy az emberek totál lesz@rják a másikat, esetleg egy megnyugtatást szeretnének egy olyantól akinek rosszabb, szánalmasabb élete van az övénél. Sokszori próbálkozás után én már totál feladtam, hogy neten keresztül bárkivel meglehetne ismerkedni. Ha az embernek nincsen senkije, még barátai sem, úgy meg a való életben baromi nehéz ismerkedni.

Túlélni? Csak ameddig muszáj, de ez megy egyedül is.