Nem csúnya (arcra és alkatra) lányok! Nektek voltak már öngyilkos gondolataitok?

Nekem is volt már ilyen gondolatom. Nem is egyszer. Persze lehet inkább a hisztis tininyavajgásba sorolható, pedig egyszer sem szakítottak velem és komoly indokom sem lehetett rá. Egyszerűen depressziós voltam, mert nem bírtam megérteni az életet, sem magamat. Jól emlékszem erre, még csak fél éve sincs, hogy vége, ma is van elég sok rosszabb pillanatom, amikor megfordul a fejemben. Pedig tényleg semmi okom rá, van családom, barátaim, csodás az élet... Mégis néha az emberben felmerül, hogy mi értelme élnie? Lehet a halállal csak minden könnyebb lesz. Most már bízok annyira magamban, hogy nem próbálnám meg újra, de azért rossz visszagondolni...

Bocsánat, ha kicsit zavaros lett, ha akarod, kifejtem jobban privátban.

17/L

Kerdezo te nem vagy normalis. Akkor nehany pelda amikor hatrany a szepseg. Azt gondolom en az atlagnal sokkal jobb (nem szebb) no vagyok, nagyon szerencsesnek szulettem ilyen teren. De akkor meselek. Muszaki egyetem, matematika tanarno. Nagyon jo voltam matekbol, en csinaltam az evfolyamnak a matek vizsgaelokeszitot, megis 120 emberbol kizarolagosan, nyilvanosan probalt megszegyeniteni, egyertelmuen a kulsom miatt. Ugyanitt az allamvizsgamon kervenyeznem kellett, hogy az egyik szakmai tantargyat ne a szaktanar allamvizsgaztassa mert megfenyegetett, hogy kib...sz ha nem....erted. (engedtek a kervenyem, idegen vizsgaztatot kaptam).

Elso munkahely, kezdo mernok voltam, ket nyugdij elotti undorito, irigy, szarkavaro kolleginaval. Annyiszor tettek alam, hogy vegul munkahelyet valtottam. Tobb ilyen munkahelyem volt. Es nem, nem volt a problema, mert mas helyeken fiatal kolleganokkel mar nem volt semmi baj.

Nem mondom, hogy nincs elonye a dolognak, de baromi sokszor

Hidd el, hogy nagyon sokszor akartam/akarok szebb lenni, habár nem tartom magam nagyon csúnya lánynak, de régebben jelentős túlsúllyal rendelkeztem és ezért sokan piszkáltak, ami azt eredményezte, hogy sosem voltam igazán elégedett magammal. Most már viszonylag rendben vagyok annak ellenére, hogy még mindig szeretnék fogyni egy kicsit, formálni magam.

Sosem volt kapcsolatom, pedig már többször voltam szerelmes. Az évek során pedig arra jöttem rá, hogy rendben, nem vagyok világszépe, habár számos pozitív visszajelzést kaptam már azóta, nem emiatt nincsen önbizalmam hanem persze részben amiatt, hogy bántottak, másrészt a családi háttér miatt is (szülők válása) és úgy minden miatt.

Voltak már öngyilkossággal kapcsolatos gondolataim, egészen gyakran kerülök mélypontra és voltam màr hozzá nagyon közel, de nem a külsőm miatt. Egyszerűen "csak" annyi történt, hogy meghalt a bátyám, és az egyik legjobb barátnőm is, egy év különbséggel, 20 és 16 évesen, én 16 és 17 éves voltam ezidőben. És ezt végigélni tök mindegy, hogy épp modellszépségű vagy nem olyan jó adottságokkal áldott személy vagy, ugyanolyan fájdalmas. És a belső tulajdonságaidtól függ, hogy hogyan dolgozod fel. Én azóta szomorúbb ember lettem, még akkoris ha az életem egyes területein rendkívül pozitív változásokat éltem meg.

És az elmúlt évek során arra jöttem rá, hogy bár nem kétséges, hogy a külső sok mindent meghatároz, és volt szerencsém megtapasztalni azt, hogy a külsőm miatt negatív megkülönböztetésben részesülök, sterintem az igazi erő belül van. Én mindig attól félek, hogy a belsőm miatt, a szomorúságom miatt nem leszek szerethető, és a külső tökéletlenségeim csak másodlagosak, és ezel nem lekicsinyíteni szeretném a szerepét.

És ami azt illeti azt vettem észre, hogyha vidám vagyok, akkor sokkal több pozitív visszajelzést kapok, mint amikor szomorúan, vagy szinte mérgesen nézek magam elé, ez pedig bár nem tagadom kölcsönhatásban van azzal, hogy hogy érzed magad a bőrödben, tetszel-e magadnak, mégis inkább a történéseken, a környezeten és a hozzállásodon múlik. A másik, hogy volt már olyan ember az életemben, akit először enyhén szólva sem tartottam dekoratívnak, mégis egy mélyebb beszélgetés után nagyon megkedveltem és aztán pár hónap barátság után bele is szerettem, mert olyan volt a személyisége és az attitűd, amit az élet iránt tanúsított. Egyszerűen jól éreztem magam vele.

Ès tudom, hogy milyen, amikor irigyelsz valakit a külseje miatt, nem mindenkivel egyformán kegyes a természet, de tegyél meg mindent, hogy a legjobbat hozd ki belőle a lehetőségeidhez mérten, én is ezt teszem.

Ahelyett pedig, hogy azon rágódsz, hogy ilyen-olyan csúnya vagy, hanem ilyenkor érdemes belekezdeni valamilyen tevékenységbe, ami jó érzést ad, amitől nő az önbizalmad, javul a kiállásod.

Összességében szerintem nem lehet a külsőt hibáztatni a boldogtalanságunk miatt, mert ez egy összetett és soktényezős dolog.

Sokan teljesen boldogan élnek kevésbé előnyös adottságokkal például... szóval próbálj erre kevésbé koncentrálni, főleg mert az emiatt való befeszülés negatív energiát sugároz.

En csunyanak tartom magam, de a visszajelzesek alapjan szep vagyok, talan picit kezdem is elhinni bar nehez😂

Evek ota depresszios vagyok, minden napom szenvedes, es nem egyszer kisereltem meg ongyilkossagot, minden nap ra gondolok.