Egy barátom teljesen bekattant. Most mi van vele?
Az egészet leírom.
Két hete kezdődött, mikor nyugtatóra ivott állítólag "véletlenül" mert elfelejtette, nem tudom. A lényeg hogy remegett, hányt, minden baja volt, de két nap múlva semmi sem emlékeztetett erre. Az ivászat után három napra abbahagyta a bogyók szedését (0.5 frontin) és áttért a velarianára. Én nem tudom hogy azóta mi van vele, de teljesen be van csavarodva. Telefont soha nem veszi fel, facebookon, skypen, sehol sem elérhető, állítólag alszik. Reggelente totál kiborulva, hullaként esik be az ajtón. Látszik hogy a karikák múlnak a szemei alatt (szó szerint feketék voltak) tehát én elhiszem neki hogy rengeteget alszik (legalább 16 órát naponta, tehát kb csak ezt cisnálja) de aggódom érte. Tegnap suliban óránként kapott röhögőgörcsöt valami teljesen értelmetlen dolgon, de egyszer sírt is... A többi időt teljesen magába fordulva töltötte, csak nézett ki a fejéből és semmi más. Tényleg nem értem. Most akkor mit lehetne vele kezdeni?
Nem hirtelen tette le a bogyókat. A napi háromból napi kettő, majd egy lett. Kétnaponta csökkentette a dózist. Ezt mondta neki a doki.
Zölddel köszönöm meg a válaszokat!
Előző: pszichológus semmit nem ír fel, meg nem is írhat fel, mert nincs orvosi képesítése, ő egy bölcsész.
Pszichológust vagy pszichoterapeutát kell keresni, mert nem gyógyszert kell szedni, hanem a valódi okot megkeresni és feltárni-megoldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!