Van olyan aki hasonlóan érez?

Megpróbálom rövidre fogni.

Jelenleg magányos vagyok. A családommal szimplán jó a kapcsolatom, baráim/barátnőim nincsenek, a problémáimat csak Jézussal szoktam megbeszélni, mivel hiszek Benne, de egész jól érzem magam. A világ kezd színesebbé válni, gyakrabban észreveszem az élet apró örömeit, kedves gesztusokat, szavakat, utalásokat. Jobban értékelem azokat az embereket, akik kedvesek hozzám, le tudom győzni a féltékenységemet, ha tegyük fel egy bizonyos személy nem velem foglalkozik, vagy látom mások őszinte (vagy annak tűnő) barátságait. Optimistább lettem, pedig elég szkeptikus vagyok. Remélem, hogy ez az érzés megmarad és lesz lehetőségem megtapasztalni egy őszinte, amolyan igazi meleg ölelést, bár úgy gondolom ez még várhat, hiszen a saját vágyaim az utolsóak.

Köszönöm, hogy elolvastad, további szép napot/estét/délutánt! (: