Szerintetek bennem van a hiba? Vagy csak én bizok meg rossz emberekben?

Az a helyzet mindig amikor elkezdek bìzni emberekben közel engedem magamhoz kiöntöm szívem lelkem pofàra is esem!! Se szó se beszéd kilép az életembõl mintha nemis léteznék.. pedig nem vagyok egy agyrém hogy csak a napom rinyàlàsból àlljon.. énis meghallgatok màsokat probàlom a dolgok jó oldalàt nézzni..tanàcsot adni meg minden!! Vagy talàn csak a negatìvum jön le rolam ugy vannak vele belevagyok temetkezve a gondjaimba igy ez nekik túl unalmas? Belàtom hogy mostansàg nem nagyon tudok min mosolyogni feszült vagyok, és nekem az az elsödleges tul libbenjek a gondjaim bajaimon igy elutasitom a külsö közeledést komolyabban! Csak rosszul esik valakiröl elhiszem hogy tök normàlis, megbizhatò nehezen megnyilok neki,egy ideig elis vagyunk de utàna màr semmi.. szerintetek min kellene vàltoztatnom? Vagy olyan nagy bün hogy a kis lelkemet akarom épiteni amiben nem fér bele senki??