Van itt olyan, aki segítene nekem, meghallgatna? Kezdek depresszióssá válni, mert senkire nem számíthatok.

Leírom inkább ide.

Nem is tudom,hol kezdjem.

2013 decemberében összeismerkedtem egy fiúval,nagyon hirtelen jött az egész és egyik napról a másikra már egy párt alkottunk. Hihetetlen szép szerelem volt,ám egy idő után előjött a fiú sötét oldala. 4 hónapnyi járás után börtönbe került. Sok embert átvert,szélhámos volt. Furcsa amúgy,mert hihetetlenül intelligens és a megjelenése is magávalragadó,nem egy átlagos figura.. 1,5 évig vártam rá,senkim nem volt,aztán egy nap igencsak magaslóról beszélt velem,pedig úgy érzem nem érdemeltem volna meg ezekután és úgy döntöttem,hogy megszakítom vele a kapcsolatot. Fél évvel később (2016.juniusában) összejöttem a jelenlegi barátommal,akivel féléve alkotunk egy párt. Az első 1 hónap nagyon szép volt,ám utána megváltozott minden. Nem bókol,egyáltalán nem romantikus,ha valamit meg szeretnék vele beszélni,azt hiszik veszekedni akarok,vagy ha segítségre lenne szükségem,azt mondja,hogy oldjam meg,felnőtt ember vagyok...Karácsonyra egy pólót készítettem neki,rajta a kedvenc szövegével,de ahogy kibontotta az ajándékot és meglátta,hogy egy pólót kapott meg se nézte,mi van ráírva és félredobta...Többször akartam már vele szakítani,vagy szünetet tartani,de ilyenkor mindig írta/mondta,hogy nagyon imád és nem bírná ki ha elveszítene,én vagyok neki az igaz...Aztán karácsonykor rámírt FB-on volt barátom (börtönös) kiengedték az ünnepre,mert jól viselkedett és teljesen felkavart...Be kell vallanom,hogy hiába van most barátom,sose tudam elfelejteni az előzőt...A beszélgetésünk óta kicsit ridegebb vagyok a barátommal,amit nyílván észre is vett és most elkezdett hajtani,ajándékokat vesz nekem,állandóan ölelget,puszilgat,bókol...Szombaton jön ki a volt barátom,megbeszéltük,hogy majd találkozunk és megbeszéljük ezt az egészet...Nem tudom mit tegyek,szakítanék a mostanival,de sajnálom és szeretem is,bár lehet hogy nem szerelemből...Aztán van egy másik probléma is. Felvettek az egyetemre,ez még az első évem. Szociális munka szakon vagyok,de úgy érzem,hogy mégse nekem való ez...vagy nem tudom,elég bátortalan vagyok és félek a gyakorlatoktól,a következő félévben családsegítőnél leszek és nagyon tartok tőle,nagyon félek,hogy mi lesz,borzasztó,hogy nem tudom,mit kezdjek magammal...JA még a barátomról: ugye írtam,hogy sose bókol,de ha van valami rossz,ha nem nézek ki éppen jól,azt mindig szóvá teszi,mindig azt mondja hogyhülye vagyok,buta (bár igaz,hogy viccből),de akkor is nagyon rosszul esik,unom már ezeket a vicceket,neki is mondom,de megsértődik. A volt barátom nagyon romantikus,mindig meglepett valamivel,állandóan bókolt,kívánt,hatalmas nagy önbizalmat adott nekem,viszont nagyon féltékeny volt és olyankor agresszívvá vál,a falat ütötte,rúgdosta,ordibált,toporzékolt...

Sajnálom,hogy ilyen hosszúra sikeredett.