Magányosság, mit lehet tenni?

Sosem voltam egy társaságközpontú lény, mondhatni elvoltam egy-két emberrel is magam körül. Az általános iskolában rengeteget bántottak lelkileg, ami szintén nem segített ahhoz, hogy nyitottan tudjam kezdeni a gimnáziumot. Az általános is talán annak az egy barátomnak és internetes levelezősbarátnőmnek köszönhetem. De az új iskola elszakított attól a pár baráttól és havertól is akivel eddig beszélgettem. Mindenki az ország különböző pontjaira suliba, a levelezős barátnőm új barátokra tett szert és teljesen magányos vagyok. Az új iskolában van 1-2 ember akivel úgy eltöltöm a napot, de számomra néha rendkívül gyerekesek és maximum a "haver" kategóriába sorolnám őket, mint a "barátba". A családtagjaimhoz sem különösebben kötődöm érzelmi szinten. (Ennek az oka gondolom az, hogy világéletetmben apás voltam és miután itthagyott minket gondolom anyám nem szereti, hogy rá hasonlítok így legtöbbször az összes beszélgetésünk abba torkollik, hogy valamelyikünk megharagszik a másikra)

Lehet, hogy furcsán hangzik, de azok az élőlények akik feltéltel nélkül szerettek és én is szerettem őket azok a háziállataim. Nem kell félnem, hogy bántanak vagy elhagynak. Mondhatni biztos pontok, bármi történjen. Nem vagyok társaságkedvelő, d emivel az ember csoportokban érzi jól magát a magány engem is megvisel egy idő után. Tudnátok valamit mondani, hogy ne érezzem magam olyan egyedül?