Mi lehet a megoldás ebben a helyzetben? (Lehet, hogy elég hosszú lesz)

Ismét eltelt egy év, és végiggondolva az idén és az elmúlt években történteket ugyanott tartok, ahol tavaly és tavalyelőtt ilyenkor: senkit nem érdeklek, nincsenek barátaim se a suliban se máshol (3-os gimnazista vagyok). Talán csak annyival vagyok előrébb, hogy már nem piszkálnak. Viszont nagyon gyakran, szinte mindig levegőnek néznek az osztálytársaim. Csak annyit látnak belőlem, hogy az iskolában minden szünetet a falnak dőlve egyedül töltök, már ha néznek rám egyáltalán. De arról fogalmuk sincs, hogy vajon miért lehet ez így. Ezt még én sem tudom, lehet hogy depressziós vagyok, ha nagyon alaposan magamba nézek, csak ez lehet a magyarázat.

De lehet, hogy ez így is van, a társaság, a barátok hiánya miatt egyre kevesebb kedvem van az élethez.

Nem érdeklek senkit, a szüleimet, a család többi tagját is csak felületesen, a szüleim megadnak nekem mindent, de ők is rátesznek egy lapáttal az eddigi rosszul sikerült életemre. Például nem egyszer, (most, tegnapelőtt, Karácsony előtt pár nappal is) úgy összevesztek, sértegették egymást, főleg apám anyámat, trágár szavakkal, hogy jó ideig kerülték egymást a lakásban, majd elkezdett sötétedni, és feszült hangulatban váltanak pár szót és leültek tv-t nézni és mire vége lett a filmnek, beesteledett, és már el is felejtették a veszekedést, így bocsánatot is kérni egymástól, anélkül békültek ki kimondatlanul. És nagyon ritkán velem is össze szoktak veszni, engem is meg szoktak bántani(ezt inkább csak az apám), de eltelik néhány óra és úgy jönnek hozzám beszélgetni, mintha semmi sem történt volna.

Egy mondattal összefoglalva az eddig leírtakat, úgy igazából senki nem figyel rám, senkit nem érdekel, hogy mi lesz így velem.

És nekem ebből lett elegem.

Mindjárt itt az Újév, de én tehetek újévi fogadalmat százat meg a szüleim is, úgy érzem ez már nem fog változni magától.

Valahogy szeretném felhívni magamra a környezetem figyelmét, mert csak annyit látnak, hogy szomorú vagyok.

Az egyedüli megoldásnak csak az öngyilkosságot látom, de megölni nem akarom magam, mert az mégiscsak tragédia lenne a családomnak. Akkor tálán csak megkisérleni az öngyilkosságot úgy, hogy még véletlenül se sikerüljön. Bár már néha úgy érzem, azt se bánnám, ha sikerülne, de nem tudom mekkora űrt hagynék magam után és nem akarok senkinek se fájdalmat okozni. Mit csináljak?

17/f