Ha valakinek nincs senkije, az ismerősei, rokonai teljesen közönyösek iránta, az miért éljen? Ilyen esetben is azt mondanátok, hogy ne legyek öngyilkos, gondoljak azokra akiket itt hagyok, hogy mit éreznek majd?

Ne másokra gondoljon, hanem magára.

Még bármi lehet vele, bármi lehet belőle. Nem mindenki jön ki jól a rokonaival.

De ha egyetlen egy barátja sincs valakinek, akkor abban ő maga is hibás lehet.

Az első mondatodból az derül ki, hogy akkor akarnál élni, ha nem lennének közönyösek irántad(?)

Bár nem látom be, hogy mi köze az ismerőseimnek meg a rokonaimnak az én életemhez, ezen belül az életemnek értelmet adó eseményekhez, a céljaimhoz, jövőképemhez.

#4 (2) - nem látom be, nem ők tehetnek a mentalitásomról, ők nem a bébiszittereim, nem vetíthetem ki rájuk a saját sorsomat. Nem kíváncsiak rám, én sem rájuk, nem is várok el semmit, de akkor ők sem tőlem. Az életem mindenkitől(!) független - jelen pillanatban, és én határozom meg, hogy legfeljebb kinek engedem meg, hogy függjek tőle (esetleg a gyerekem nyilván, ha lesz). A jövőképem viszont nem ezen a függeléken múlik.

Megértettem azt, hogy a rossz megtapasztalása ugyanúgy feladatom, mint a jóé. Nem tudok ebből a státuszból egy öngyilkossággal elmenekülni, mert mellékvágányra kerülök vele és fölösleges köröket futok.

Egyébként azért beszélek E/1-ben, mert nem akarom, hogy magadra vedd, ha esetleg nem pozitívan írok. Nyilván érted, hogy nem támogatom az öngyilkosságot.