Hogyan tudnék valamilyen irányba elmozdulni ebből a lelki állapotból? Vagy cselekedni, vagy nem gondolni rá többet.

Sejtem miről beszélsz.

Nincsen képlet arra, hogy hogyan lehet kimozdulni ebből a helyzetből. Egyik nap jobb másik nap rosszabb az egész sztori egy nagy hullámvasút.

A szakmai részhez annyit tudok mondani, hogy miért akarsz a „szakmádban” elhelyezkedni, ha ott ahol most vagy többet keresel, sokkal ráadásul munkakörön kívül tesztelhetsz és hibákat keresgélhetsz, ami – ha jól értelmeztem – egy jó dolog.

Tudod egy dolog biztos, a nők egy jelentős része nagyon el van szállva valami egészen megmagyarázhatatlan oknál fogva. Mi az, hogy egy nőnek nem kell indokolnia? Főleg amikor tanácsot kér tőle valaki… a haverod csaja elég tróger alak lehet. Egyébként 30-40% statisztikailag nem annyira rossz arány.

Más részről, ha te olyan nők véleménye miatt érzed rosszul magad, akik pénzre játszanak, hát tesó akkor még nagyon sok csalódás fog érni az emberekkel kapcsolatban, mert szinte mindannyian patkányok vagyunk vagy ilyen, vagy olyan szempontból. Aki veled emberi szemétként viselkedik, arra tekints te is úgy.

Szerintem neked magaddal kéne kiegyezned, hogy te ilyen vagy és pont. Nem hiszek az ilyen „majd jön valaki, mert úgyis jön” vagy „azt kapod amit érdemelsz” süketségekben. Legyél önmagad és próbálj meg pozitív dolgokat tenni. Ez a gondolkodásodon is segíteni fog.

Ha ez megvan, nézz utána különböző kluboknak amik az érdeklődési körödhöz kapcsolódnak, ott lehet ismerkedni barátkozni talán még társat is találsz magadnak. Tudom, hogy belül őröl az új kapcsolatok kialakításától való fosás de ebből nincs más kiút. Ha most visszagondolok, hogy valszeg hány csajt hagytam ki kifogások miatt. Elmegy az életkedvem. Aztán persze akiket meg nem hagytam ki, na őket meg bárcsak :D

Am én is g*** szarul vagyok, mostanában nem motivál semmi, de valahogy még tartom magamban a lelket. Ezt javaslom neked is. Ha meg azt látod, hogy milyen igazságtalan ez az egész. Hát akkor gondolj bele, hogy azok közül a kölykök közül akik olyan mélyről jöttek mint gondolom te is, hányan végeztek Mérnökinformatikusként és hányan főállású alkoholistaként. Próbálj meg büszke lenni arra aki vagy. Becsüld meg magad.

Am ha 300 körül keresel, és nem tudsz félrerakni akkor, keress másik albérletet. Kisebbet, szarabbat, olcsóbbat.

Amit a fizetésről írsz, fel nem tudom fogni. A leglepusztultabb megyében lakom, itt a legócskább helyen is a gyári munkások bruttó 120-130-at keresnek túlórával, és ettől már nem is tudom mi van lejjebb, talán a közmunka? De én anno dolgoztam gyárban, egyszerű szalagmunkásként bruttó 190ezerért. Nyugat-Magyarországon meg ennél többet is lehet keresni, szóval nem tudom.

A helyzetedet viszont átérzem. Hosszú évek óta nincs barátnőm, azt se tudom már milyen az, ha van. Haverok úgyszintén nincsenek. Csak vagyok én és a munka. Már ha van, mert egy idő után mindig felmondok, nem bírok megmaradni egy helyen. Elfog a pánik, hogy én valami teljesen mást akarok csinálni, nem akarom itt leélni az életem, nekem nem ez jutott, aztán mikor otthagyom, meg rájövök, hogy semmit se tudok tenni. Vagyok egyedül a gép előtt, aztán ennyi. Így neki indulok ismételten valami melónak. Sok esetben már hányingerrel, és fejfájással tengetem a napjaimat, annyira kivagyok. Mintha nem is tudom, nekem csak szenvednem lehetne. Pedig tudom, hogy valami úton módon én alakítom így a helyzetem, csak fogalmam sincs hogyan jutottam erre a szintre, és mi az amivel egyre lejjebb taszítom magam. Talán beszari vagyok, semmit se merek, csak szorongok, és ez lett a vége. Jó lenne már kikecmeregni ebből az egészből, de barátnő vagy egy haver nélkül ez nem fog menni, egyedül semmiképp. 30-as éveimet meg én már nem akarom így tölteni, mert akkor tényleg abszolút semmi értelme az életnek.

Utolsó te merre laksz, hogy a gyári munkások 130-at keresnek? Én a Hajdúságból származom nálunk ez még mindig csak nett 95-110 körül mozog (már amennyire én tapasztaltam pár éve), pedig hát Debrecen a "fővárosunk".

Erről a "nekem szenvednem kell" álláspontról meg addig dobbantsatok amég nem betegedtek bele fizikailag. Olyan nincs, hogy neked, nekünk valamit csak ugy a semmiből kell. Az élet egy nagy fosmedence és csak nagy erőfeszítésekkel lehet egy kis szarkupacot összegyüjteni magunknak, hogy legalább azzal a felszinen lebeghessünk amég a legtöbben nyelik a lét. Ezt el kell fogadni. Nem fair, nem jó, semmi nicns ingyen, a legkisebb sikerért is bele kell adni mindent.

Roahadt sokan vannak aki aranykanállal a seggükben születtek oszt arrol pofáznak, hogy nekik milyen szörnyű, de velük nem kell foglalkozni.

Kérdező, ha ennyire szar a helyzet kezdj el programozni tanulni. Utolsó csak is egyedül fog menni, ha más segítségével csinálod, és az a valaki lelép, vagy ép nem ér rá te ugyan ugy vissza fogsz "süllyedni".

Am tényleg ez van: lehet vegetálni meg szenvedni vagy meglehet mozdulni tenni a dolgokért és akkor van rá kb 25% esélyel megszerzed amit tudsz. Ha a maradék 75% jön be, int sokszor, akkor már jogosan lehet önsajnálkozni, mert az élet biza nem egy leányálom.

Mint mondtam, én és kegyetlen szériában vagyok. Éppen most rontottam el egy elég fontos projektet és az életem más területein is azt látom, hogy összeomlott minden amit felépítettem eddig. De még ilyen állapotban is azon vagyok, hogy legalább este ne ugy feküdjek le, hogy ezt a napot is elpocsékoltam. Ha a 30-as 40-es 50-es éveimet is így kell leélnem (előbb utóbb a stressz ugyis megfőz) akkor is viszem tovább a dolgokat. Amikor jön egy mélypont megállok, kisírom magam azt megyek tovább....