Vannak itt olyanok akik bármilyen okból kifolyólag egyedül maradtak, barátok nélkül?

Általánosban voltak barátnőim, a középben már nem. Lány osztályba jártam, nem közösítettek ki egyáltalán, de egyszerűen nem érdekelt amit tanultam, így az osztálytársaim se érdekeltek. Néha beszélgettünk, de csak a suliról, és óra után jobbra-balra. Én sem értem magam, hogy mi bajom volt velük, hiszen tényleg nem bántottak sohasem. Az egyetemen viszont lettek barátaim, őket nagyon szerettem, az évfolyamról is sokakkal voltam jóban, sosem utaztam egyedül a buszon, mindig volt téma. Végzés után ők mentek messzebbre, el a városból, én maradtam, a kapcsolat is megszakadt. Nem volt kedvem végig hallgatni, hogy én miért nem megyek? A családommal hadilábon állok, nincs meg a bizalom, a jó kapcsolat. A munkahelyen elvagyok, ott kedvelnek, de nem bízok meg a kollégáimban, hogy onnan szerezzek barátokat. Bezárkóztam, nem akarok nyitni, aki szól hozzám, válaszolok, ha tudok segítek, de nyitni nem szeretnék. Barátaim így nincsenek, inkább ismerőseim, kollégáim vannak, de velük nem járok össze. Így kissé unalmas a munka utáni idő, de azért remélem, hamar megjön az eszem és változtatok. Mert csak én tudok változtatni, más nem fog helyettem. Pedig mennék egy csomó helyre. De ahhoz nyitottabbnak kellene lennem, megbízni, de ez nem megy.

Szóval, hiányzik a társaság, a menés, a barátok, de valahogy bele tudtam nyugodni, elfogadtam ezt a helyzetet. Nem pityergek miatta, nem ülök a fotelban merengve magam előtt, valahogy mindig találok elfoglaltságot.

Nálam 14 évesen, mikor általánosból gimibe mentem egy csapásra megváltozott az életem. Korábban sok barát vett körül, középponti figura voltam, aki mindig hülyéskedik és magára vonja a figyelmet. Ehhez képest gimiben úgy jártam mint egy szellem, aki mintha lélekben ott lenne, de fizikailag nincs, akit se látni, se hallani. Jól tanultam nagyon sok minden érdekelt. Egyetemre mentem, ott is jól tanultam, élveztem a sikert. Nehéz volt, mert ha "szakmai" dolgokról folyt a beszélgetés könnyen bekapcsolódtam, de amint hétköznapi dolgokra terelődött a szó én lehúztam a rolót. Van egy érdekes és ijesztő tulajdonságom, ha közvetlen mellettem beszélgetnek, valahogy nem jut el az agyamig a beszélgetés, egyszerűen nem kerül feldolgozásra, aztán ha valaki véletlenül(!) hozzám fordul és a témával kapcsolatban megkérdez, akkor tiszta égés bevallani, hogy nem figyeltem miről van szó. Ezzel szemben, ha négy szemközt kettesben vagyok valakivel, akkor nagyon kellemes a beszélgetés, úgy érzem tudom irányítani a témát és képes lekötni a dolog. De amit elkezdenek mellettem és nélkülem trécselni, nálam mintha egy kisfilm vetítés beindulna az agyamban és onnantól csak azt hallgatom, amíg meg nem hallom a saját nevemet "kívülről" :D

Nahát így nehéz barátokat szerezni.. a barátommal jól megvagyunk, mert ő se egy nagy társasági ember.

Én is itt vagyok.

Örömmel ismerkednék Debrecen környékiekkel.

26f