Ha szeretem az egyedüllétet az azért van mert megszoktam, vagy tényleg ez személyiség kérdése?

Nekem vannak ismerőseim,akikkel más-mást tudok csinálni,de a magány,hogy nem irányít senki,és hogy ehhez 6-7 éves korom óta hozzá kellett szoknom,eléggé belém építette.

Sad story,de legalább nem kerülök bajba és vitákba mások hibájából,ez jó benne :D

Biztos van, akinél szokás, de nálam például tuti, hogy személyiség kérdése. Nagy, zajos, nyüzsgő családban nőttem fel, komplett stratégiákat kellett kitalálnom ahhoz, hogy pár órára magamban legyek. Mindig és a mai napig igényem van a nyugalomra és az egyedüllétre.

De olyan embert is tudok, aki sokszor volt egyedül, mert úgy hozta az élete és nem, nem tudja megszokni.

"És a legtöbb vágy az egyedüllétre talán abból ered, hogy nem megfelelő emberek vannak körülöttünk."

Ez nagyrészt igaz. Sajnos nagyon nehéz megtalálni a megfelelő partnert, ráadásul az sem mindig ér rá.

"De ha minden programhoz lenne egy megfelelő partner, akkor is meglenne ez a vágy bennem(bennünk), hogy egyedül is akarjak lenni?"

Nem hiszem. Attól még hogy introvertált vagy, lehet olyan 1-2 személy, akivel nagyon jóban vagy.

Az előző vagyok, azt írtam, hogy nem szeretek beszélgetni olyanról, amiről más akar. Nos ez nem teljesen így van. Valójában nagyon szívesen beszélek/segítek mindenkinek, de ha valami "nem az én témám", akkor arról komolyabb vitákat, beszélgetéseket nem tudok vele folytatni, ezért inkább hanyagolom a vele való társalgást.

Ahogy mondtam, introvertált vagyok, mégis itt írok, és elolvasom, amit mások írnak.