Ti hisztek abban, hogy vannak, akiknek ebben az életben egyedül kell élniük? Nem tudnak kialakítani kapcsolatot?

Sok önző embernek is van kapcsolata amiben a másik szenved.

A lustaság vagy az érdektelenség inkább. Hogy szarik mindenkire. Ami nem feltétlenül önzőség hanem nemtörődömség hogy senki és talán semmi nem érdekli még a saját ösztönei sem és még magát sem szereti. Ha valaki magát sem szereti sőt talán utálja azt hogy szeretné más? Ez tényleg pszichológiai probléma.

Vagy van olyan is hogy túl magasak az elvárásai és ő úgy gondolja hogy ha nem a legjobbat kapja akkor neki inkább semmilyen nem kell. Tele van az ilyenekkel az összes társkereső oldal.

Vagy valamilyen elmebaj van a háttérben. Ha pszichopata akkor még jobb is hogy nincs senkije mert ha lenne akkor csak szó szerint kínozná a másikat.

Igen, például itt vagyok én.

Kis híján aszociális vagyok, napi pár perc beszélgetéssel, havi pár találkozóval beérem.

Nem is tudok kapcsolatot kialakítani, eddig kivétel nélkül "szépen-lassan elhagyott" az illető, akivel barátkozni próbáltam - rejtélyes okból.

Különc vagyok, és sokak szerint nagyon intelligens. Mellékesen Mensa tag vagyok. Hivatalos diagnózisom van autizmusról, de számos autista -akiket ismerek- ki tud alakítani rendes kapcsolatokat, akár nálam rosszabb állapotúak is. Sok minden érdekel.

Nem hiszem, hogy betegség lenne. Miért lenne az, talán ártunk vele valakinek vagy akar saját magunknak? Nem. Akkor?

Egyszerűen mások vagyunk.

Valószínűleg okozhat depressziót annál, aki nem tudja elfogadni a társas életre való alkalmatlanságát.

Én elfogadtam.

Voltak remeték, és szerintem vannak is.

Ami a párkapcsolatot illeti, én nem "nem tudok", hanem nem akarok kialakítani, mert hosszú távon egyedül érzem jól magam; magányos alkotó vagyok. Baráti kapcsolataim vannak.

Én azt hiszem, egy jó d_gás nem ér annyit, hogy amiatt legyen kapcsolatom; családra és gyerekekre nem vágyom. Sok haverom van és néhány igazán jó barátom, jó munkahelyem, és számomra inkább az volt mindig a boldogság forrása, hogy megtanulja valami újat, vagy elérjek egy célt, mint az, hogy mindenáron legyen mellettem valaki, mert különben úgy tűnik, hogy "nem kellek senkinek", és az milyen szörnyű.

Ezen kívül a férfiak egy része (a kivételektől elnézést kérek) eléggé nehezen tolerálja, hogy a barátnője nem őt ajnározza, nem az aranyos kis felesége és a gyermekei anyja szeretne elsősorban lenni, hanem a saját útját járja.

Aki szerint ez undorító feminista hozzáállás, az gondolkozzon el azon, hogy a múltban hány nő ment volna férjhez, ha el tudta volna magát tartani, és nem várja el tőle a társadalom :)

A férfiak nevében nem tudok nyilatkozni, de közöttük is vannak (talán még többen), akik nem szeretnének családot és gyerekeket. Egyszerűen más az értékrendünk. Nem gondolom, hogy egy családos embernek muszáj feladnia a céljait; épp ellenkezőleg, neki más céljai vannak (boldog család), és el is éri azt :)