Mit csináljak, ha teljességgel egy tipikus coach potato vagyok és nincs egyetlen barátom sem?

Az első lépés a világ felé, hogy kilépsz a világba. Mondjuk legyen egy kis testmozgás naponta beiktatva, ez kezdetben kimerülhet 1-2 óra sétában.

Barátokat leginkább neten, rendezvényeken lehet megismerni.

Bár én utcán is megoldom.

Az első most az legyen, hogy mozdulj ki.

„Az első most az legyen, hogy mozdulj ki.”

Nagyon jó tipp, viszont akinek már a részévé vált az, hogy a négy fal között tölti az összes szabad idejét és a szociális élete a nullához közelít ráadásul nincs egy barátja sem, és még depressziós is az nem fog egyedül kimozdulni. Egy mozgásforma valóban nem ártana a kérdezőnek. Ha van, bármilyen hobbid vagy érdeklődési köröd az alapján már el tudsz indulni. Keresni kell ezzel kapcsolatos fórumot, facebook csoportot. A közös téma alapján már ellehet kezdeni egy beszélgetést, majd fokozatosan megnyílni. Ha szimpatikusak vagyok egymásnak, akkor nem árt, ha kiterjesztitek ezt a valóságba és szerveztek egy találkozót. Ez a fajta kimozdulás és ismerkedés jót fog tenni, és sokat lehet ez által fejlődni. A lényeg hogy neked kell megtenned a legelső lépést.

Hát néha le kéne zuhanyozni, és ne csak várd, hogy a szádba repüljön a sült galamb, hanem mozdulj ki, járj el!

Ja és majd kihagytam... járj el gyúrni!

Viccet félretéve...

Az embert a tapasztalatai teszik magabiztossá. A magabiztos emberek, akiket látsz, azért magabiztosak, mert 13 éves koruk óta bögyös lánykákat hárítgatnak (már amelyik nem felel meg nekik), mert szörnyen elvannak havazva. Az önbizalom, amit ezáltal nyernek még vonzóbbá és érdekesebbé teszi őket, még több embert érdekelnek.

Magyarul ez egy ördögi kör és nem tehetsz szinte semmit. Szomorú, de ez van, ismerem a helyzetedet.