Ha kapcsolatba kerülnék Istennel, akkor tényleg nem érezném magam egyedül?

Egy ismerősöm mondja ezt nekem állandóan, hogy váljak nyitottá az Istennel való kapcsolatra, mert akkor nem érezném a magányt soha többé, hiszen Isten mindig velem lenne.

De én valahogy ezt nem tudom "átérezni". Nekem arra lenne szükségem, hogy valaki néha fizikailag ott legyen velem, megöleljen. Valószínűleg én vagyok túl korlátolt, de Isten (ha van), nekem olyan megfoghatatlan.

Valaki volt ilyen helyzetben? Mármint, hogy sokszor érezte magát egyedül, és ennek hatására csökkent ez az érzés?

25/N