Miért érintett ilyen mélyen ez a kérdés?

Nincs azzal semmi baj,ha valaki introvertált!

Te ilyen vagy,mert ez esik jól...ha változtatni szeretnél akkor már rég elkezdted volna.

Ne kerülgessen a sírás,nem ér ilyenek miatt idegeskedni.

Ahogy leírtad magad, nagyon hasonlíthatunk.

Én alapból mindenkivel kedves vagyok és ha segítséget kérnek tőlem, akkor mindig segítek, de akárhányszor közelebb kerültem valakihez (barátilag), valahogy a végén mindig csalódtam. Végül már nem is próbálkoztam, mert feleslegesnek bizonyult.

Az osztályban 3 közeli barátnőm van, a többiekkel is jól kijövök, de velük nem nagyon foglalkozom, vagyis inkább sosem én kezdeményezek.

Hármójukból kettőt 1,5 éve ismertem meg, a gimi kezdetekor. Mindketten az ellentéteim, társasági lények és sok ember veszi körül őket, ezért néha attól is lefáradok, ha csak velük vagyok. Az ellentétes személyiségünk miatt mikor együtt vagyunk sokszor érzem azt, hogy hozzájuk képest én valójában mennyire is vagyok egyedül.

A harmadik lányt 10 éve (1. osztály óta) ismerem, tőle nem különbözöm annyira, ezért mostanában vele szoktam lenni a legtöbbet. Amíg ő nem mondta, nem is vettem észre igazán, hogy sokat vagyok egyedül, annyira természetesnek tűnt. De egyszerűen lefáraszt, ha egyhuzamban sokáig vesznek körül emberek és muszáj egyedül lennem. Szeretek emberek között lenni is, viszont szükségem van szünetre.

Tőlem azt, amit tőled kérdeztek, nem kérdezték még meg így konkrétan, de tavaly volt 1 olyan tantárgy, ahol egész évben nem volt padtársam és valami hasonló kaliberű kérdést tettek fel. Először engem is megérintett és elkezdtem gondolkozni rajta. "Ha eddig tökéletesen éreztem magam egyedül, akkor miért pont most, hogy valaki megemlítette kezd el ez zavarni?", "Csak a véleménye miatt zavar az, hogy egyedül vagyok?", "Baj az, ha egyedül vagyok?", "Rosszul kellene éreznem magam, csak mert egyedül vagyok?"

Igazából ezekre még mindig nem tudom a választ, de én úgy gondolom, hogy nekem bőven elég az, hogy van az osztályban 3 olyan ember, akit a barátomnak tekinthetek és ha egyedül vagyok, mert valamiért nincsenek a közelemben, attól még a barátaim. Egyedül lenni meg nem feltétlenül jelenti azt, hogy magányos is vagyok. Szerintem így felfogni a helyzetet a legegyszerűbb és a legkedvezőbb is, ha nem akarsz változtatni - én pl. nem tudnék olyan társasági lény lenni, mint az a két lány, akiket először említettem. Az csak megjátszás lenne, de nem én volnék. :)

16/L

Anno én is hasonlo cipőben jártam. Általánosban 4-nek csufoltak (4ever alone). Ebben a legfájóbb az, hogy az állítólagos barátaim kezdtek. 8.ra teljesen depressziós lettem es mar vártam a kozepsulit. A sors kegyetlen játéka miatt a két "barát" ugyan oda jelentkezett.

Az elmult negy evem viszonylag nyugodtan, boldogan telt. A szamomra zavaró tényezőket 9-10ben kirugtak, kibuktak. Raadasul lett 3 baratom. Kozuluk ketto mar nem ide jar, de a barátság megmaradt. Szünetekben, hétvégenként előszeretettel megyunk at egymáshoz. Kuzulunk senki nem egy tul szociális alkat, de az érdeklődési korunk es szemelyisegunk olyan szinten megegyezik, hogy kitűnően kijovunk egymással.

Ezt ajanlom neked is es mindenki másnak aki olvassa:

Ha egyedul vagy es ez zavar teged akkor szerezz olyan baratokat akik megertenek es akiknek a jelenléte nem feszejez teged. Ha elvagy egyedul akkor ne zavarjon masok véleménye. Ne a többieknek akarj megfelelni, ha nem érzed magad jol veluk akkor ne logjatok egyutt.