Van itt olyan, aki hasonló cipőben jár, mint én? Egyszerűen hiába akarok változtatni az életemen, időről-időre kiderül, h lehetetlen.

Nekem mindig szerencsém van, mindig van valaki olyan az osztályban aki mindenkivel akar barátkozni, ha akar a másik fél ha nem. :D Így elindít egy folyamatot, hogy már van egy barátom jöhet a többi is az ő "segítségével".

Szia, én hasonló cipőben járok, általános és középsuliban mindig volt 1-2 barátnőm, de ahogy elballagtunk valahogy megszakadt a kapcsolat, szóval olyan igazi, hosszan tartó barátságom sosem volt. Aztán egyetemen már nem is igazán tudtam kialakítani még olyan szintű barátságokat sem, mint előtte, itt már csak amolyan kedves ismerőseim vannak, szóval barátaim mondhatni már nincsenek. Annyi szerencsém van, hogy már igazán nincs is szükségem rájuk, mivel még középsuliban megtaláltam a párom, akivel azóta is együtt vagyunk, és ő nem csak a szerelmem, hanem a legjobb barátom is egyben, szóval ő bőven elég nekem. Szóval én elvagyok így, mert szeretek egyedül lenni, de ha társaságra is vágyom, akkor az max a barátomé, szóval másra nincs is szükségem. Vele néha szoktunk azért eljárogatni ide-oda, habár mindketten inkább otthon ülősek vagyunk, de ha mégis el kell mennem valahova, nem okoz gondot, ha egyedül kell mennem. Sőt, én jobb szeretek így, mert számomra "teher" egy olyan valaki társasága, akit csak felszínesen ismerek, előttük nem tudok önmagam lenni, és folyton görcsben vagyok a társaságukban, mert azt érzem, hogy folyamatosan szórakoztatnom kell különböző sztorikkal, hogy ne tűnjek unalmasnak. Mert igazság szerint, aki nem ismer közelebbről, az unalmasnak gondolhat, mivel én nem beszélek sokat, jobb szeretek csendben lenni. Csak azokkal tudok felszabadultan beszélni, akik igazán közel állnak hozzám, szóval igen kevés személlyel. Úgyhogy ha mennem is kell valahova, én jobb szeretek egyedül lenni, ilyenkor legalább a gondolataimba mélyedhetek nyugodtan. Azt sem szeretem, ha ilyenkor összefutok valahol egy ismerőssel, ha van rá lehetőségem megpróbálok előle elbújni, vagy úgy teszek, mintha nem vettem volna észre, hogy ne kelljen beszélgetni :D pl vonaton sokszor fordult ez elő velem, hogy összefutottam valakivel, és annyira lelombozott, hogy nem olvashatok nyugodtan az úton, hanem bájcsevegnem kell, ami eléggé leszívja az energiáim. Szóval lehet én nehéz eset vagyok, de már elfogadtam magam, régen mindig azt gondoltam, hogy valami nagyon el van cseszve bennem, de aztán úgy gondoltam, hogy nem lehet mindenki barátkozós és extroventált, én ilyen vagyok, és mások kedvéért nem akarom megjátszani magam, hogy ne gondoljanak rólam rosszat.

ált egyetemen minden nap van valami csapatsportolási lehetőség, nem értem miért nem állsz be minden nap egyre és ott beszélsz a forma1-ről, vagy mész el a többiekkel a bulis összejövetelekre