Ti is érzitek néha úgy, hogy szeretni szeretnétek valakit?

Sokszor olyan kétségbeesetten keresem a szerelmet. Még nem volt barátnőm, de már ideje lenne szeretni valakit úgy, hogy az viszont szeret. Az a baj, hogy a környezetemben lévő lányokkal vagy csak baráti viszonyba vagyok, vagy egész egyszerűen nem pendülök velük egy húron, vagy nem találom őket elég érettnek hozzám (bár még sose utasítottam ezért senkit se el, csupán nem próbálkozok nála úgy, hogy nem szeretném, mert nem elég érett hozzám). Jelenleg egy közeli barátom "tetszik", de nála azért nem szeretnék próbálkozni, mert nem szeretném a barátságunkat tönkre tenni, ugyanis egy megszokott baráti kör vagyunk. (Követtem már el ilyen hibát.. viszonzatlan volt nyílván :D) Ezért néha hajlandó vagyok a társaságába feszült lenni, amivel 1 éve pl nem volt gond, mivel akkor még nem tetszett. Remélem, hogy csak fellángolás. Itthon "Anotalk"-on és "Omegle"-n szoktam lógni, hogy hátha belefutok valaki olyasmi lányba, akivel jól megértjük egymást, jókat beszélgetünk stb.. Hátha.. Mondanom sem kell, hogy eddig nem jártam még sikerrel.

Egy olyan lányt szeretnék, aki barátom, lelkitársam, s szerelmem is egyben. Annyi szeretetet tudnék nyújtani, törődést, de nincs kinek. Olyan rossz ez a fajta üresség az életemben. Sokszor képzelem magam bele különféle szituációkba a fentebb említett lánnyal, néha mással is.. Romantikus helyzetekbe, ahol csak ketten vagyunk egymás szemét nézzük, s csókolgatom.

Annyira zavar, hogy ilyen szentimentális vagyok.

Túl sokat agyalok ezen.. De egyszerűen.. szeretnék szeretni valakit. Utálom ezt a tulajdonságomat. Néha azt kívánnám bárcsak eldobnám ezt az énemet.. Való életben egészen más vagyok :)

Köszi, ha elolvastad

16/F