17 éves fiú vagyok és szinte soha nem volt társasági életem. Mit csináljak? Nem kell elolvasni csak kiadom magamból. :/

Mit tehetek?

Megpróbálom nagyon összetömörítve leírni.

Az egész a gép és a csúnyaságom miatt.

6 éves koromban lett először számítógépünk és én jól elvoltam vele. Féltem az iskolában ezért nem nagyon mertem beszélgetni a többiekkel.

Kicsit kihagyok az időböl és a 4. Osztályra ugrok.

Nem voltam valami jó tanuló mert inkább játszottam és tv-t néztem ( a szüleim mindig mondták hogy tanuljak, de sajnos az akkor nem érdekelt..)

Az iskolában már nem nagyon foglkoztak velem a többiek mert nem nagyon beszéltem és nemrég rájöttem hogy azért mert csúnya is voltam. (ma már nem... Elvileg)

Ettől mégjobban belefeledkeztem a gépezésbe otthon.

5-6 osztályban már piszkáltak is ami miatt mégjobban a gépezésben leltem örömömet. 7-8 osztályban már ki is voltam rekesztve, de akárhogy próbáltam másokkal játszani és beszélgetni mindig megaláztak. R

Ráadásul ebben a korszakban már elkezdenek lányokkal foglalkozni ( természetesen engem is érdekeltek), de velem sosem foglalkoztak, beszélgettek a lányok. (sosem értettem miért nem foglalkoztak velem az emberek, de mint mondtam... Azért mert csúnya voltam.

8 ban erősen függő voltam és sosem mentem sehova.

(előtte sem)

Mikor valaki nálam volt vagy esetleg hívott valaki akkor mindig elküldtem mert jobban élveztem a gépezést... Azóta 1x sem kerestek. Meg is értem.

Iskolai bulikból mindig hazamentem mert semmit nem tudtam csinálni.

A bankett közepéről is hazamentem mert unatkoztam (ÉS) féltem mert oda akartak vinni egy lányhoz akinek elvileg tetszettem... (azóta se értem hogy, hogyan tetszhettem valakinek)

De rengeteg szép lány volt ott és azóta is azon gondolkodom hogy ha helyes lettem volna akkor mi lett volna azalatt a 8 év alatt.

9 osztályban már depis is voltam és aki kisért a suliba annak mondta anyám hogy ne engedjen haza hanem menjek el vele sétálni hogy legyen levegőn és emberek között.

9 osztályban tört rám a felismerés amiért csúfoltak és teljesen változtattam/tok magamon.

10 ben már jobban érzem magam (lekopogom), de nem szeretem ezt az iskolát és a benne lévő embereket.... Nagyonnem...

. Helyesebb lettem, nem gépezek 1 éve, sportolok, érdekelnek nagyon a lányok, szórakoznék.

De itt vagyok 17 évesen 10. Ben és arra jöttem rá hogy nincs 1 barátom sem, sosem puszilt meg lány, félek lányokkal beszélgetni, nem bízom meg senkiben, soha nem buliztam, nem keres senki, egyedül a családom köszönt fel a születésnapomon, nem tudok normálisan beszélgetni másokkal, félek a többi korombelitől (csak az osztalytarsaimtol nem... Nem szeretem oket, de csak őket ismerem), mióta nem gépezek egész nap csak az ágyamban fekszem... Nyári és az ősziszünetben is ez volt.

Nagyon szeretnék már bulizni, szórakozni, 1 barátnőt ezt szinte lehetetlennek tartom. :(

Egyik régi osztályrársamat szeretném megkérdezni (aki legalább a suliban normális volt velem) hogy elmehetek-e hozzájuk szilveszteri bulizni (mert még 1x sem voltam), de nem merem.

De én már természetesnek tartom hogy iskola után haza jövök, tanulok, lefekszem és másnap megint iskola.... Azt lenne nekem furcsa hogy rendszeresen kimegyek másokkal a szabadba.

Senkivel sem beszélek.

Ha valaki beszélgetni akar velem akkor egyből kissebbségi érzésem van és komplexusaim vannak.

Egyfolytában azt figyelem a tömegközlekedésen a suliba és hazafele menet hogy tetszem-e valakinek... De nem néz engem egy lány sem.... Ez nagyon lelomboz és ebből azt szűröm le hogy nem tetszem senkinek.

Mikor haza érek azon gondolkodom hogy iskola után milyen lehet lányokkal lenni és arról álmodozom hogy egyszer én is lehetek lányokkal.

Segítsetek... Egy ilyen gyerek mit tehet?

De jó volt kicsit kiadni magamból.