Nagyon egyedül érzem magam. Mit tehetnék?

Abszolút meg tudom érteni, amit érzel, ugyanis az én lelkemben is hasonló üresség honol. Mindazonáltal, túl sok jó tanácsot nem tudok neked nyújtani, ugyanis a lelki fájdalmat sehogyan sem lehet örömnek tekinteni. Sokan szokták írni ilyen kérdésekre a sok sablont, mint pl. menjél edzeni, meg kreatív szakkörre stb... de ezt csak azok írják, akik nem érzik át az ilyen helyzetek súlyát. Vagyis azt, hogy neked nem arra van szükséged, hogy találj valakit, aki mellett ott ülhetsz, amíg az okostelefonját nyomkodja, hanem te egy olyan személyre vágysz, aki meghallgatja az érzéseidet, s akivel kölcsönösen segíthetitek egymást a problémák megoldásában, természetesen egyéb más, szabadidős tevékenységek végzése mellett. Ezutóbbira, azaz a hagyományos programokra bárkit könnyű rávenni, vagyis amíg a nap süt fölötted, addig ott van, mindenki, de ha beborul az ég, akkor az esernyőjével mindenki fedett helyre menekül, téged ott hagyva, hadd marja szét a testedet minden egyes cseppje. Hát figyelj, nem könnyű. Nem könnyű, mert olyan ez, mint a vaníliarúd.. elég kicsi az ilyen barátságra a kereslet, viszont a kínálat is.

Engem öt olyan személy hagyott kegyetlenül magamra, akikről elhittem, hogy még öregkorunkban is szerves részét fogjuk egymás életének képezni. És sajnos, ilyen helyzetekben az elhagyott fél az, aki duplán megszívta: mert ő szenved, és ő az, akin egyáltalán semmi nem múlik.. Tehát valószínűsítem, hogy neked is hiányzik a barátod, csak ő ignorál téged. Egyszer azt olvastam, hogy az ilyen helyzetekben viszont el kell hinnünk, hogy az járt rosszul, ki minket magunkra hagyott.

Tanácsként azt mondanám, hogy próbálj ne foglalkozni a magánnyal. Hisz az ígyis-úgyis ott lesz, viszont próbálj meg azért mást csinálni. Például ne hanyagold el a tanulnivalódat, a munkádat, hisz sem a vizsgáztató tanárt, sem a főnöködet nem érdekli, hogy van-e legjobb barátod, vagy nincs. A magány okozta kínon azonban igenis csökkenthet az, hogyha a mindennapokban sikerélményeket tudsz elérni. De arra vigyázz, hogy ne ess abba a hibába, mint amelybe én estem; ne szeparáld el magad a társadalomtól, vagyis tartsd fent a műbarátaidat, mert lehet, néha még az is jobb, mintha senkid nem lenne. Bár nekem hatalamsak az elvárásaim, melyeket egy barátságba fektetek – s éppen ez az, ami mostanra szinte teljesen, s minden lehetséges értelemben magányossá tett.

Ha van még ezzel kapcsolatban mondanivalód, ne habozz feltenni, elsősorban üzenet formájában.

23f

Nekem majdnem 10 évig volt egy " barát ", akivel én hülye úgy voltam, hogy ha kellett minden xarba is belementem, ha segítség kellett neki. Aztán lett neki egy " csaja " ( eltartja, cserébe nem részletezem mit ad ) ennek lassan két éve azota kb 2-szer beszéltem vele, mert totál megváltozott, kitűnt, hogy mennyire barát.

Azóta inkábbegyedül csinálok mindent, mászkálok, koncertekre járok, először xar csak, de hamar fordul a kocka, sokkal jobb ha nincs semmi kötöttség, csak magad ura vagy, nem kell kompromisszum, hogy mikorra menjünk haza stb. :D