Mit tegyek, hogy végre boldogságot és örömet érezhessek? 23/L
Figyelt kérdés
Úgy érzem sosem éltem. Nemrég elkezdtem dolgozni, de mégsem érzem magam jól, mert monoton a munka 8 órán keresztül ülni 50.000 Ft-ért. Ez az első munkahelyem, amire 2 év otthonlét után fel is vettek a munkaügyi által. Sajnos a gyermeknevelői szakmámmal nem tudtam elhelyezkedni mivel folyamatos visszautasításokat kaptam, de nemcsak ebben. Mindig az volt a baj, hogy nem voltam határozott, magabiztos, nyitott de én alapból zárkózott nehezen barátkozó típus vagyok, ami sajnos mindenre kihat és hátrányom van belőle. Itt is megkaptam már az elején azt hogy ne izguljak legyek határozott, de közbe sokszor kapom a lecseszéseket, hogy nem jól csinálom a munkám, belekötnek és csak egyszer kaptam dicsérő szót. Pedig volt hogy jól csináltam mégis belekötöttek minden apróságba. A munkatársakkal pedig nem nagyon beszélgetek, megcsinálom amit kell, de mégis egyedül érzem magam, mert nem tudok ismerkedni velük. Egy közösségbe se tudtam beilleszkedni suliba se, mert zárkózott, önbizalomhiányos vagyok. A másik dolog, az hogy másfél éve van egy kapcsolatom, de egy éve távkapcsolat lett, amit mindketten egyre nehezebben viselünk már. Amíg nem dolgoztam az volt a baj, a szüleim is folyton mondták, most meg hogy lett vmi örül neki a barátom meg nem is mert már nem tudok hozzá Ausztriába kimenni hetekre, még kevesebbet tudunk találkozni. 2-3 hetente jön haza, másfél napra de már ott aludni se tudok nála mert nem akarok onnan menni dolgozni hiszen nehéz a bejutás. Pénteken meg későn érek haza és mire összepakolok, addigra elmegy az utolsó vonat is. Szombaton meg már nem érdemes kimennem mert drága a jegy. Nemrég világosan és őszintén megmondta, hogy nem én vagyok számára az igazi, hogy bizonytalan abban hogy kimenjek hozzá és ott dolgozzak hiszen fél az együttéléstől. Valamint nem hiányzom neki sokszor mert leköti a munkája és úgy érzi érzelmileg eltávolodtunk, nincs meg az a szikra. Már kértem tőle szünetet utána mégis kibékültem vele mert azt hittem változtatni fog, de nem történt semmi. Azonban mégsem akar elengedni, annak ellenére amiket mondott mert szeretné megjavítani ezt a kapcsolatot h visszahozza a szikrát, de ehhez én is kellek. Viszont én úgy érzem annyi áldozatot hoztam ezért a kapcsolatért, mindig gondoltam rá szülinap, névnap, Karácsony, (ő meg szülinapomra is csak facebookon írt). Elfogadtam, hogy kiment nem mondtam akkor azt hogy vége. Mindig akkor mentem ki mikor ő akarta annyira alkalmazkodtam hozzá. Ő pedig nem tudja elfogadni, hogy itthon van munkám. Lehet sose éreztem igazán boldognak magam ebben a kapcsolatban, meg azelőtt sem. Nincsenek olyan barátaim akikkel bármikor tudnék találkozni, hiszen az a kettő aki van dolgoznak, elfoglaltak. Amióta elkezdtem dolgozni úgy érzem nincs semmi szabadidőm, nem járok el sehova, hiszen nincs is kivel. Pedig annyira szeretnék végre boldog lenni, akár egyedül is csak lennének azért barátaim akikkel néha ki tudnék mozdulni. És persze vágyok valakire, akiben nyugodtan megbízhatok, aki igazán boldoggá tud tenni és legfőképpen hogy szerelmet érezhessek iránta. Nem kellene féltékenynek lennem ott van a mindennapjaimba. Hiányzik, hogy odabújhassak valakihez esténként, hogy közös programokat szervezzünk, hogy meglepjen néha és legyen gyengéd hozzám. Nagyon szeretnék szeretni tiszta szívből valakit aki elfogad ilyennek és megérinti a lelkemet.2015. okt. 3. 17:08
1/5 anonim válasza:
Nincs valami hobbi ami érdekelne? Ki kéne mozdulni kicsit jobban a munkán kívül. Keresni új barátok, akár neten is.
2/5 anonim válasza:
Ha dobsz egy privit... meglátjuk...
3/5 anonim válasza:
dobd a barátod. ez már nem párkapcsolat. keress olyan embert akire legbelül is vágysz. akihez odabujhatsz es kozos programokat csinalhattok. egy parkapcsolat sokat segit meg a társasági eleten is.
4/5 anonim válasza:
Szerezz be egy kiskutyát! Sokat segít. :)
5/5 anonim válasza:
Szerintem törj ki ebből az egészből amiben vagy! Tudom, hogy hülyén hangzik, de gondolom nem erre vágysz, akkor meg ne fogadd el! És ne hagyd magad....olyan nincs, hogy mindig te legyél a hibás!
Remélem tudtam segíteni, bár átérzem, hogy most szarul érzed magad...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!