Úgy látom számomra értelme nincs az életnek?
A közép sulis éveimtől az érettségiig állandóan a baj a konfliktus a no barát a mindenki utálat vett körbe... legszívesebben meghaltam volna egy golyó által a padlón a szeretett lány kezei között aki kihasznált néha de semmit sem ígért és aféle barát pótlék voltam számára és még most is úgy kezel....
Én már beleuntam az életbe, az ember társas lény ezt tudjuk.... de egyszerűen egyedül érzem magam bárhova is megyek, untatnak a buszmegállóban, a kolbász fesztiválon, a fiatal idióta fejek akik azt hiszik hogy az élet gyerekjáték és azt csinának amit akarnak. Én csak egy egyszerű árnyék vagyok akiről semmit nem tudnak és magasról tesznek rá... csak egy pillanatás és tudják miért vagyok ilyen, miért szégyellem az életemet és miért nem nevettek beszélgetek, belőlem egyszerűen kihalt az öröm régen szerettem nevetni de mára már csak más kinán és ki gúnyolásán tudok kacagni...
gyűlölöm anyámat, apámat amiért egy senkik és a házunk is majdnem romokban hever, ninvs saját szobám úgy mint xy hasonló korú embernek, télen szinte halálra lehet fagyni a házban és még tavaszkor is...
Szóval ki akarja újra kezdeni az életét bennem? mert szívesen bárkinek odaadnám
válasza: válasza:"Én már beleuntam az életbe, az ember társas lény ezt tudjuk..."
Ahogy az ezekhez hasonló kérdéseket olvasom, és békés magányomban körülnézek az ismerőseim között, úgy látom, hogy az ember nem társas lény, hanem társfüggő.
Nekem sem volt barátom a középsuliban, de az utálatot sem vívtam ki a többiekből. Sohasem hiányzott. Nem volt szeretett lány az életemben; sohasem hiányzott. Kiskorom óta megtanultam befelé élni, és találtam valakit, aki mindig mellettem van, és soha nem szabadulhatok meg tőle, ezért jobb, ha békességben élek vele. Igen, ez én magam vagyok.
Fel sem szállok a buszra, inkább gyalog megyek, ha kell hat-nyolc kilométert is, vagy kerékpárral; nem érdekel a kolbász fesztivál, a sütőmben is megsül a szalonnás, kolbászos, hagymás krumpli alufóliában. És azért van egy-két hasonló cipőben járó haver, akikkel össze tudok röffenni, de csak alkalomadtán - nekünk ennyi elég. Más kínja meg nem okoz örömet, mert ahhoz is kell a más, ráadásul szenvedő más. Nekem az alkotás okoz örömet.
"Szóval ki akarja újra kezdeni az életét bennem? mert szívesen bárkinek odaadnám"
Szerintem van pár jelentkező Afrikában, Szíriában, Szaúd-Arábiában, de még Magyarországon is pár idős, betegeskedő ember, aki odaadná a maga sok végigagonizált évét azért a húszért cserébe. Csak óvatosan ajánlgasd. :)
És igaza van az elsőnek, ha elégedetlen vagy az otthonoddal, tegyél érte, hogy rendesebb legyen. Ha látják rajtad az elszántságot, még az is lehet, hogy a szüleid is tevékenyebbekké válnak.
Amúgy én is egyedül szeretek dolgozni.
Nem én akartam elmenni tavaly erre a rohadt kolbász fesztiválra hanem a tanárom kért meg hogy menjek el vele mert vele elég joba vagyok és tisztelem mert ő mindent elért amit akart igaz ő anno a suli menője volt, sok baráttal....
És ott is én csesztem ki magammal mert elnéztem a hétvégi menetrendet és gyalog kellet haza mennem csak 10-15km-t gyalogoltam! persze ezt nem mondtam senkinek
A szüleim meg egy senkik egy szégyelni való alkoholisták utálom őket és soha többet nem akarom őket látni ha elköltőzöm
Én ha nem otthon vagyok akkor nagyon is jól érzem magam de amint haza érek a falumba elkap ez a magány hangulat és legszívesebben meghalnék.
Van egy rövid távú célom amit suli elejétől már tervezek mégpedig az hogy: suli után egy közeli sportpályára elmegyek futni de valahogy sose merek elmenni oda nincs senkim a világon aki mellettem álna vagy bármi félek hogy kinevetnének vagy nem is tudom.
Hosszú távú célom hogy egyetemre megyek aztán munka, igaz barátok, ház, motor, jól menő élet
de én egy zárkózott ember vagyok aki a környezete által lett ilyen senki, és a világ legnehezebb dolga számomra megváltozni, nem tudok egyszerűen nevetni a szám elfárad ha csak mosolygosan akarok menni az utcán és ahogy néznék rám igaz az én arcom is rideg....
és ma is veszekedtem az osztálytársammal aki lány mert folyton okoskodik és leszól, meg a tanárommal is összebalhéztam szóval majdnem elsírtam magam annyira érzeksnyen fogtam fel azt a sok ingert ami ma ért engem, igaz megbeszéltem az osztálytársammal a dologot hogy mi is miért... de vannak úgyebár az évfolyam társaim akik fiúk és ma is megyek be kártyáznak hátul amúgy egy óránk közös csak! ofi! és elkezd pampogni a fő páva hogy köszönni vagy valami hasonlót mondott de közbe rám se figyel engem hagyon békén stb. nem is érdekel... Szóval mi lesz velem az egyetemem ha nem vagyok hajlandó szóba állni velük
20F
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!