Valaki elolvassa?

Nincs úgy konkrét kérdés tehát konkrét válasz se csak már jó lenne valahogy kiadni a dolgot. Másfél éve vagyok egyetemista és 4 éve vagyok távkapcsolatban. Mindig csak 1-2 jó barátnőm volt és pár akikkel még úgy elvoltam, de itt az egyetemen nincs senkim. Amikor oda megyek a szaktársaim körébe akkor úgy érzem kimaradok a beszélgetésből és amikor mondok valamit akkor olyan képet vágnak mint valami megrökönyödés "erre mit kéne válaszolnom? Ez hogy jön ide?" Többször volt hogy valamit elakartam mondani és másfél mondat után a többiek elkezdtek másról beszélni (ilyenkor általában 3 an ültünk egy asztalnál) Sokáig gondolkodtam azon, hogy akkor hagyjam az egészet üljek egyedül amitől magányosnak érzem magam (de még se olyan durván mintha társaságon belül érzem magam egyedül) vagy menjek és próbálkozzak hátha javul valami. Van két szaktárs akik még úgy szóba is állnak velem de az egyik azért nem szimpatikus mert úgy érzem hogy az összes rossz tulajdonságomból van összegyúrva a másik meg azért nem mert akármit mondok azt lehúzza, nézek egy sorozatot -úristen ez mekkora hülyeség- játszok egy játékkal - te jó ég mennyire szarul néz ez ki- és ehhez hasonló dolgok. Ráadásul a barátom is ilyen mostanságban. Egész nap gép előtt vagyunk és mivel vele nem történik semmi az meg kit érdekel hogy én mit csinálok (egyébként régen volt közös játék általában ami közben skypeon beszéltünk de azt meguntuk és nincs új) mindig csak piszkálódik hogy "társalogjunk". Nem tudok senkivel se normálisan beszélni. Tudom hogy az embereknek a kisugárzás számít és próbálok mindig mosolygós meg kedves lenni de ezek után szerintem valami sötét aurát áraszthatok magamból amit mindenki megérez és nem tudom mit tehetnék a javulásért

Úgy érzem a családomon kívül (külön lakok) senki nem támogat sőt mindenki csak a kedvem és az "önbizalmam" veszi el. Sokat rajzolok és festeni is újra kezdtem csináltam is egy oldalt (egyébként erről is volt szó amikor a második nemigazán szimpatikus szaktárssal beszéltem azt válaszolta rá-Ja amit mindig kiposztolsz és senkit se érdekel?-) hogy legalább az idegenek adhatnak egy kis jóérzést amiért ügyes vagyok (persze azért is kegyetlenül le lettem oltva hogy nekem az idegenek véleménye mit számít meg hasonló) de végülis azt se nézi meg senki. Úgy éreztem ha már az ismerősöknek ennyire közömbös vagyok meg ami még ezen érzés alatt van legalább azok mondjanak pár jó szót arról amit csinálok akik nem ismernek. De már ezt az álmom is feladtam (mármint hogy sokan szeretik amit alkotok és esetleg egyszer lesz egy kiállításom is)

Annyira sötétnek tűnik minden.