Miért van egyre több egyedül "élő" ember az országban?

nalam pl, baratok vannak, bar csak az eros mag maradt meg.

sok embert vesztettem az vegett h 2 munka van/volt es sehova nem volt idom menni, ido utan nem hivtak, ami ertheto!

bnom kb 2 eve volt, a nem raeresem, generalt veszekedeseket, inkabb elengedtem.

Mert mára elvesztette a varázsát, az, ami régen megvolt a párkapcsolatokban. Pláne az odáig vezető út. Meg nagyon sokan már az interneten keresnek párt, és rengeteg a csalódás, van, akinél egy ilyen jó időre bezár minden kaput.

Én is hapsiként egyedül vagyok, de csalódtam én is, meg a nők részéről azok, amiket leírnak a fórumokon, férfiakról, férjekről, még jobban megerősít abban, hogy jobb nekem egyedül.

Előzővel egyetértek teljesen!

A munkahelyi totális kizsigerelés után az ember örül, ha hazaér és ledőlhet, mint a zsák.Estefelé más kinek van kedve zargatni a szomszédokat, barátokat?Persze aki a munkát csak hírből ismeri, de bezsebeli a milliókat, arra ez nem vonatkozik, de őt viszont nem is a két szép szeméért, hanem a pénzéért szeretik( az sem jobb).A másik dolog meg, hogy az emberek ellustultak, elkényelmesedtek, mióta ott van a az internet.

Azért azt nem tudom, hogy az élőt miért kellett idézőjelbe tenni. Csak azért, mert te nem tudod pár nélkül elképzelni az életedet, nem biztos, hogy másnak ne így lenne pont jó.

Nekem például egyáltalán nem hiányzik, hogy férjem/gyerekem legyen. Ettől még nem vagyok egyáltalán magányos. Igaz, hogy barátom sok van, de ennek ellenére sokszor direkt inkább egyedül utazom, mert akkor azt és akkor csinálok, amit és amikor én akarom. Nem szeretem a megkötöttségeket.

És hülyeség, hogy emiatt ne lenne életem. Én azt érzem, hogy pont ezért van.

29/N

Azért azt is érdemes megfigyelni, hogy akinek párkapcsolata van, azok is sokan csak azért maradnak együtt, mert a fizetésükből nem tudnának önállóan fenntartani egy lakást.

Én pl. nagyon örülnék ha élhetnék egyedül, de mivel hogy még munkát sem kapok, hiába vagyok fiatal, a szakmájához ténylegesen értő ember, muszáj vagyok a szüleimmel lakni. De ha lenne is állandó keresetem, akkor se kapnék annyit, hogy abból fenn tudjak tartani önállóan egy kisebb albérletet olyan módon, hogy beleférjen némi szabadidős elfoglaltság is a keretbe. Csakis arra lesz lehetőségem, hogy egy szobát béreljek hat másik fiatallal közösen, és attól tartok, soha az életben nem fogok ebből kitörni, tekintve, hogy örök magányra vagyok kárhoztatva. És persze ez senkit sem érdekel, mindenki ahhoz a legszerencsésebb réteghez hasonlít majd, akik gyakorlatilag már gyerekkorukban lakástulajdonosok voltak. És persze még azok lesznek felháborodva, amiért csorgó nyállal bámulom az életüket, mert azt hiszik, ilyesmit bárki elérhet, csak nagyon kell küzdeni érte. De nem, a valóságban ez nem ilyen egyszerű.

Azért mert manapság az ember (akár nő, akár férfi) egyedül is képes megélni, boldogulni a világban. Sőt el is várják tőle. Ma már az olyan nőket, akik szeretnének otthon maradni, gyereket nevelni szinte lenézik, és megbélyegzik, hogy kihasználják a férjüket. Régebben a férfiak és nők sokkal jobban egymásra voltak utalva. A társadalom is elítélte az elváltakat.

Tehát fiatalon összeházasodtak, mert máshogy nem tudtak önálló, szülőktől független életet élni. Válás meg ritkább volt anyagi és társadalmi okok miatt.

Másrészt az élet sok területe bonyolultabb lett, az embernek annyi mindennel kell foglalkoznia, hogy nem marad megfelelő ideje baráti és szerelmi kapcsolatokat építenie, és sajnos sokszor ehhez a megfelelő közösségi tér is hiányzik.

Én az ismerőseim körében azt látom, hogy nagyon sokan vágynak egy komoly, akár életre szóló kapcsolatra, igazi társra, de egyszerűen nem találnak olyat, aki hozzájuk való.

Na de egyébként biztos arra voltál kíváncsi, hogy miért van annyi egyedülálló ember. Szerintem elég bekukkantani a Szerelem, szex témakörbe, és láthatod, micsoda gyűlölködés folyik. Nekem pl. nem kellene olyan férfi, aki utálja az egész női nemet úgy, ahogy van, meg aki azzal indít, hogy mekkora a testzsírszázalékom, meg aki elvárja, hogy minden nap úgy nézzek ki, mint egy címlapfotó. Vagy legalábbis állításuk szerint ők maguk nagyon igényesek, és ezért a partnertől is megkövetelik ugyanezt, de igazság szerint beérik egy szétesett csajjal is a buliban.

És hiába vagyok biszexuális, ez nem jelenti azt, hogy több partner jut nekem, vagy hogy bármelyik nő vagy férfi megfelel az ízlésemnek. Főleg, hogy nem minden nő szereti a nőket és nem minden férfi tolerálja a biszexualitást. Leginkább, mert nem értik, és azt gondolják, hogy majd fűvel-fával csalom őket, mert nem érem be egy nemi szervvel egyszerre.

Az érzésekről a mai ember semmit sem tud, nem tudja, mi az az affektív empátia, csak pszichopata módjára eljátsszák a törődést a másik iránt a saját érdekükben. Sőt, mi több, a médiában is megjelent az új "Übermensch" típusa, az intellektuális, bizarr hobbikkal rendelkező, manipulatív ember, aki a remekül felépített élete, tökéletes színjátéka miatt vagy példaképül szolgál az egyszerű embernek, vagy megkeseríti annak az életét azzal, hogy érzékelteti, hogy "te sosem leszel ilyen".

Én pedig képtelen vagyok így élni, ilyen felszínes kapcsolatokkal, és inkább vagyok egyes-egyedül a világban.