Egy ember miért nem tudja átlépni saját magát? Azaz az alább felsorolt tulajdonságokkal jobb ha inkább egyedül maradunk, igaz?
Figyelt kérdés
Sajnos nem vagyok már fiatal, nagyon nem, mégis határozatlan és naiv, ami időnként az egész karakteremről is látszik. Ezt rögtön észreveszik az emberek és visszaélnek a jóindulatommal. Bársonyos, rózsás arc, aki még az utolsó szelet kenyerét is odaadja és neki nem marad. Hogyan éljen az ilyen a mai világban, mikor mindent elönt az erőszak, a kapzsiság, a pénzsóvárgás, a gyűlölködés. A jámbor karakter, a szelídség ide kevés, ahol burjánzik a vadság és brutalitás. Csak nyers erőszakkal és keménységgel lehet itt valamit kezdeni. Mivel ezek nem adottak, így az egyedüllét, magány mellett döntöttem.2014. júl. 17. 12:21
1/18 anonim válasza:
Úgy érzem én is ez miatt vagyok egyedül. Jobb nekünk így.
2/18 A kérdező kommentje:
Már csak az nem derült ki, hogy én férfi vagyok és bizony azért volt viszonylag hosszú kapcsolatom. De pont ezek miatt tönkre is ment.
2014. júl. 17. 12:39
3/18 anonim válasza:
nem tul egeszseges ha valami ennyire fenyezi sajat magat.
5/18 anonim válasza:
Hát, ha az önsajnáltatás helyett inkább igyekeznél fejlődni és változtatni magadon, esetleg nyitnál az emberek felé és nem egy rossz és aljas tömegként néznél rájuk, akkor van esélyed a párkapcsolatra. Mégis honnan godnolod, hogy minden ember rossz? Körülöttem senki sem erőszakos, kapzsi, pénzsóvár, vagy gyűlölködő, legfőképpen azért, mert megválogatom, hogy kivel barátkozom. Természetesen a férjem sem egy brutális állat, inkább szelíd, de a józan határokon belül, úgy értem nem lehet belőle hülyét csinálni.
6/18 anonim válasza:
Szerintem azért nem ilyen vészes a helyzet. Az tény, hogy az ambiciózus embereké a siker, de meg lehet találni azokat az embereket, akik nem minden áron akarnak mindent. Egy kicsit meg kell erősödni. Persze sok helyről az jön, amit leírtál, de vannak olyan emberek, akik nem használnak ki.
7/18 anonim válasza:
azt csinálsz, amit akarsz, de többnyire a gyenge elesik.
8/18 A kérdező kommentje:
Teljesen igaza van mindenkinek, de nem egészen innen indul a dolog. Ma sajnos demokrácia ide vagy oda nincs lehetőséged arra, hogy kimond a véleményed. Ősrégi zenéket hallgatsz menj a francba. Nem nyílsz meg modern dolgoknak tűnj a francba. Mersz értékeket képviselni a rohadó világban? Hogyan merészeled? Másként gondolkodsz? Ki engedte meg? Te egy személyben kis senkiként ellent mersz mondani a társadalom által felállított normáknak? Mióta teheted ezt meg? Könyveket olvasol, miközben a világ nem ebbe az irányba halad? Nem állsz be a sorba? Megbélyegeznek azonnal. Ebben látom a probléma fő okát.
2014. júl. 17. 13:03
9/18 anonim válasza:
Már bocs, de szerintem te nem vagy komplett. Én 33 éves nő vagyok, azt veszek fel, ami nekem tetszik, azt a zenét hallgatom ami nekem tetszik, azt a könyvet olvasok, amihez kedvem van. Soha senki nem szólt be nekem emiatt, el is küldeném a francba. Manapság éppen, hogy kevesebb az elvárás, mint korábban. És anno, a szocializmusban nem olvashattál el bizonyos könyveket, most mindenhez hozzájuthatsz. Nem tudom mire jó ez a rinyálás, amit csapsz, de az biztos, hogy szörnyen férfiatlannak tűnik.
10/18 anonim válasza:
jaj ne hisztizz mar bakker. Miert nem szarod le ki mit gondol rolad? Amugy sem tudom alatamasztani amit leirtal, a vilag pont nem ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!