Miért nem látok próbálkozási szándékot a magányosoknál?
Sok kérdést/kérést látok itt arról, ki mennyire magányos, hogy nincs senki, aki mellettük lehetne, beszélne velük, egész nap csak -akár netes, akár nem- társaság nélkül tengődnek.
Szoktam írni néha ilyen esetekben a kérdezőnek, mert szeretnék segíteni, és nem is úgy írok, mint aki most megváltja a világot, nem erőszakolom rá magam rájuk, szimplán néha jó tud lenni, ha valakinek kiírhatják a dolgokat, még ha nem is rontok ajtóstul a házba, csak beszélgetést kezdeményezek, és hagyom, hogy kibontakozzon az egész, viszont az esetek többségében nem tudom, hogy sötét emberekről van szó, vagy szimplán nem képes kommunikálni, de olyan, mintha nem is tenne azért, hogy beszéljenek vele. Én sem vagyok az a társasági lény típus, kéz nélkül megtudom számolni, hány barátom van, ha kérdezik, letagadom, de én is írtam már ki olyan jellegű kérdést, mégsem voltam indokolatlanul elutasító, amikor írtak, mert legalább próbálkozom beszélgetni.
A magányos, vagy "magányos" emberek, akik kérik a beszélgetést, esetleg csak kiírják, hogy nincs senkijük, miért nem próbálkoznak? Vagy már észre sem veszik magukon, mennyire képtelenek rá, és emiatt egyszerűen nem megy, vagy olyankor elvárják, hogy az élet áldozataiként legyenek kezelve, és halálra sajnálják őket?
Bocsánat, hogy hosszúra sikerült, de tényleg érdekelne.
(nem azokra gondoltam, akik kiírják, hogy "unatkozom, írjatok", az más kategória)
F/21
válasza: válasza:Igen, ahogy írtad már maguk sem veszik észre.
Nos, ha magamat veszem alapul, nekem ezek az indokaim voltak(tudatosodás után erős változtatási szándékkal):
-majd más odajön, ha akar valamit. hogy néz az ki, hogy csak úgy ráírok/odamegyek. az milyen ciki már, azt fogja hinni hogy társaságra szorulok, és csak szánakozni fog rajtam. amúgy sincs mit mondanom, biztos beégnék vagy elküldene.
-unalmas vagyok, ugyan ki akarna velem beszélgetni?
-ha összevesztem aktuális barátnőmmel: én aztán nem megyek oda hozzá nyalizni, jöjjön ő bocsánatot kérni.
-Egy másik ok, hogy nem tudtam mélyebb témákról beszélni senkivel, mert rágörcsöltem, hogy nem akarom kiadni magam. Felszínesről meg azért mert vagy nem érdekelt, vagy á erre a gondolatomra amúgy sem kíváncsi senki.
-előítéletek: ugyan miről lehetne egy fiúval beszélni, ők bunkók. vagy pl: az a lány teljesen más, ugyan mit keresnék én az ő köreiben.
Egyébként javult a helyzet egyre szívesebben ismerkedem. Nálad kérdező mi a helyzet e téren?
Első, sajnos én is ezt vettem észre. Nyilván ha úgy közelítenék, ahogy (és akkor meg nem venném észre, hogy úgy közelítek, mert olyan lennék, de akkor sem gondolom így :D), akkor megérteném, hogy baromira távolságtartóak, de így, hogy igyekszem a legnormálisabb énem előkotorni már nehezebben.
Második, most, hogy így leírtad, én is ezeket szoktam gondolni az első kivételével, én nem cikinek tartom, csupán azt gondolom, úgyis zavarnám, és inkább nem írok senkire. Sőt, sajnos vannak esetek, amikor már eleve úgy állok hozzá, hogy "rám írt, biztosan unatkozik, és nem is velem akarna beszélgetni, egyszerűen nincs más", viszont ha itt írtak amiatt a kérdésem miatt, szívesen beszéltem velük, nem pedig úgy, mintha vele együtt a világ is rám szakadt volna... a szívesen ismerkedés megvan, de sajnos még a megfelelési kényszer is :D
válasza:Azért nem látsz próbálkozási szándékot, mert nincs. Aki magányos, az nem való emberek közé.
Aki kiírja, hogy egyedül érzi magát, az vagy szeretethiányos, vagy önsajnáltató. Az első eset igazi probléma, de nem egyezik meg a magányossággal, a második pedig egy kamu, azért hogy figyeljenek az ileltőre az emberek.
Aki magányos, az azért az, mert így jobb.
válasza:Én magányos vagyok, barátaim száma a legjobb esetben is csak 5 és nagyon ritkán tudok velük találkozni. Nem szoktam ugyan kérdést kiírni mert tudom, hogy felesleges de nagyjából azok a dolgok játszódnak le bennem is, amit a második leírt.
Ezekre pedig ráerősítenek azok a dolgok, hogy általában pozitív visszajelzést soha nem szoktam kapni, még ezen az oldalon, így ismeretlenül sem. Így meg a tökömnek sincs kedve tépnie a száját feleslegesen. Inkább elvagyok magamban és nem "gyártom a kontentet", hanem csak fogyasztom (nem írok, csak olvasok inkább).
A depresszió és a szociális fóbia nálam ezeken felül csak hab a tortán.
Azért nem látsz próbálkozási lehetőséget mert belefáradnak, vagy annyi kudarc éri őket, hogy úgy látják nincs értelme próbálkozni. Nálam ez a magányosság dolog akkor jelentkezett mikor elkerültem egyetemre másfél éve. Első félév még jól telt, buli, haverok stb. Második félév már neccesebb volt, kezd belágyulni az ember feje, kevesebb buli inkább a tanulás. Aztán eljött az év vége haverokat kivágták az első év után. Megkezdődött a második év, itt már nagyjából a tanulásra koncentrálok, de azért néha elkélne pár összeülök pár emberrel iszogatok, beszélgetek est. Viszont ilyenkor ébredek rá arra, hogy bakker nincs kivel elmenni mert nincs senki akit ismernék/vevő lenne a dologra. Haverok ugye otthon vannak de velük is nagyon ritkán találkozom mióta szétszéledt a banda.
A gondolkodásom az kb olyan volt eddig, mint a második válaszoló amit leírt pontokba. Aztán most elhatároztam, hogy ezen szeretnék változtatni, plusz rám tört egy másik furcsa érzés is, ami olyankor jön rám mikor sétálok a városban és látok boldog párokat sétálni akár este csöndben akár napközben. Azt hiszem ezt hívják szeretet hiánynak. Na de elhatároztam október elején, hogy ezeken a dolgokon változtatni kéne. Gondoltam kéne szerezni barátokat vagy egy barátnőt akivel el lehetne ütni az időt vagy el lehetne menni ide-oda kikapcsolódni hetente. Hát elkezdtem az ismerkedési hadműveletet, regeltem egy-két oldalra is ez miatt, elkezdtem írni mindenkinek hátha valaki szimpatizál és lehet beszélgetni/ismerkedni. Hát ebből az lett, hogy kb 80 emberből 1 reagált, de ő is pár nap után lerázott a fenébe. A többi ember még válaszra sem méltatott, pedig semmi rossz szándék nem volt bennem, azt is leírtam hogy mit csinálok/minek tanulok, gondolván, hogy akkor talán máshogy közelítik meg a dolgokat, de semmi.
Tehát kijelenthetem, hogy ez a fajta reakció a próbálkozó embert, aki szeretne nyitni eléggé elkeseríthet. Nekem is lelombozta eléggé a kezdeti lelkesedésemet, úgyhogy talán már kezdem is feladni az egész dolgot. Igaz a lakótársam bíztat, hogy ezek csak kezdeti nehézségek és nem kell feladni pár ismerőse is volt ilyen helyzetben, de egyszerűen azt tapasztalom, hogy az emberek elfordulnak felőlem és semmi érdeklődés arra, hogy kicsit megismerjenek vagy valami. Pedig akik ismernek mondták, hogy nem bánták meg, hogy megismerjenek, és pozitív csalódás volt az hogy az élet összehozott minket.
Úgyhogy egyenlőre marad a tanulás, meg a filmnézés a szobában napi programnak. Plusz az elsős szaktársak korrepetálása heti párszor, mint program.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!