Halál mint döntés?

szia, hány eves vagy? :/

akik olyanokat írnak, hogy "mindenkinek vannak rossz depis napjaik, de ők túlteszik magukat rajtuk és nem akarják megölni magukat", azoknak mondom, hogy ez egy olyan állapot, amit CSAK azok az emberek tudnak átérezni, akik már TÉNYLEG benne voltak/vannak. ezt azért tudom mondani, mert olyan 2 évvel ezelőtt sokszor azt hittem hogy hú de nagyon depis vagyok, meg összedőlt a világ.ebből az állapotból én is mindig ki tudtam jönni, és én sem értettem a nagy öngyilkos cirkuszokat. tehát mentálisan olyan voltam mint azok akik most szánakozva szidják a kommentekben a kérdezőt.nem is sejtettem hogy akkor még a közelében sem voltam a depressziónak. de aztán egy évvel ezelőtt megtörtem és tényleg súlyos depresszióba estem és azóta gyakran öngyilkossági kísérletekkel próbálok véget vetni az életemnek, most már visszasírom a 2 évvel ezelőtti időszakot. akik ezt nem értik meg, mint azt ahogy régen én sem tudtam, azok csak ne ítélkezzenek, mert fogalmuk sincsen arról milyen érzés is ez, és inkább próbáljanak segíteni az olyan társaikon, akiknek az életük egy ilyen útra tért, akaratuk ellenére. csak azt kell megérteni, hogy ez az érzés más, mint amikor egy mentálisan teljesen egészséges ember "bedurcázik az életre" mert mittomén, lemaradt a sorozatának az új részéről, és azt hiszi hogy az már rögtön depresszió.

Alá tudom támasztani az előttem szólót, az itt irkálók java részének szerintem lövése sincs arról, milyen lelkiállapot ez, és mennyire lehetetlennek találja belülről az ember a saját helyzetét. Ezért is van az, hogy egy ehhez hasonló kérdéshez mást nem látok, mint a közhelyeket: menj bulizni, menj kondizni, szedd össze magad, satöbbi satöbbi. Körülbelül annyit érnek, mintha a sántának azt mondanánk, hogy próbáljon meg járni. De mindegy, ahogy előttem írták, ezt úgy is csak azok értik, akik benne vannak/voltak, és mint egy meg nem értett dolgot, a "normálisak" ezt is csak elítélik, sőt, még bele is rúgnak kettőt a földön fekvőbe.