Van itt olyan aki szakított a párjával és a párja később öngyilos lett? Hogyan élte meg? Egy ismerősömmel ez történt sajnos.

Viszont ha nem volt lelki gondja, és minden rendben mutatkozott az életében,

Megélhette ezt a ''veszteséget''-szakítást úgy mintha valaki végleg kilépett volna az életéből. Nagyon közelállt hozzá és nem tudta feldolgozni, nem tudta az életét elképzelni másképp. Amikor valaki közeláll személy meghal, olyan, akivel napi szinten együtt töltötjük az időnket, akitől függünk, aki nagy hatással van ránk, akitől minden szeretet megkapunk, és elveszítjük ha ez történne velünk, ha olyat veszítenénk el aki a legközelebb állt hozzánk, én magamból kiindulva,

Biztos megfordulna a fejünkben, hogy nélküle nincs értelme az életnek.

Előfordulhat, hogy Ő valahogy így élhette meg ezt a szakítást.

Főleg, ha eddig nem nagyon volt párja, ilyen hosszú, szeretet teljes.

Ilyenkor ha valaki egy hosszú, szerelmes párkapcsolatból jön ki, nagyon fontos, hogy mellé álljon valaki, közelálló; pl:legjobb barát, testvér vagy esetleg szülő.

Nem arra gondolok, hogy az öngyilkosságos ötletében álljon mellé, és azt támogassa. Beszélni kell vele, éreztetni, hogy nem maradt egyedül, és meggyőzni, hogy bár vannak nehézségek az életben, de azért kapunk akadályokat, hogy azokat átugorjuk. Ha senki nem áll mellé, akkor nagyobb esély van arra, hogy az ilyenhelyzetbe jutott személy erre az elhatározásra jut.

Sajnálom azt akinek közeli ismdrőse, rokona, barátja követi ezt a ''megoldást''.

Ha az én párommal történne meg ez, mert szakítottam vele, szerintem soha nem bocsáltanék meg magamnak, biztos magamat hibáztatnám, még ha nem is az én hibám. Ezt szerintem jóval nehezebb lehet feldolgozni, mint a szakítást!

velem szerencsére nem fordult elő ilyen...velem szakítottak...elég hülyeség utólag nézve, 14 évesen 1 hónap járás után, de régóta szerelmes voltam a lányba...többször voltam ott, hogy megteszem, csak az tartott vissza, hogy másnak fájna, pedig centikre voltam...nem akartam senkinek fájdalmat okozni...még terveket is kidolgoztam, hogy sokáig ne tudják meg...nekem fájt és nem akartam másnak fájdalmat okozni...ezt csak az értheti meg aki átélte...én 7 évig voltam depressziós annyira mélyen megérintett...persze túl reagáltam meg minden utólag nézve...de sajnos ilyen mély érzelmeim voltak...nem mindenki ugyanúgy reagál...de voltak jó dolgok is...3 szakmát leraktam, mert el akartam terelni a figyelmem...és találtam elfoglaltságot...nagyon sok embert megismertem...és most is azért vagyok itt...sokat megtapasztaltam lelkileg és az elmém szintjén...igaz testileg és más szinteken sok minden kimaradt...de pótolható...7 évig álom világban éltem...mindig arról álmodoztam, van aki szeret akit megölelhetek...ja igen pont ezzel fojtottam meg a kapcsolatom...ölelkezős típus vagyok és a lánynak ez nem tetszett, nem volt jó a kommunikáció, szóval nem jelezte felém...csak szakított...tanulságos volt számomra...nagyon fájt a vége...annyira, hogy meg akartam tenni, de visszafogott a kötelék...sajnos ez a rossz oldala annak ha érzelmes az ember, hogy az egyik kötelék miatt nem tud megszabadulni a sérüléstől...nem tettem meg mert a kötelékek visszatartottak, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna...azért nem bántam meg, hogy nem tettem meg...sok jót is kaptam...sokáig nem tudtam a jót észrevenni, pedig minden rosszban van valami jó...mára már csak a jót keresem, hogy boldog lehessek...nem mind1 hogy élem az életem...

21F