Anyu arra nevelt, hogy egy senki vagyok, lehajtott fejjel járjak, alázkodjak meg mindenkinek és húzzam meg magam. Hosszú évek után hogyan lehetne ezen túllépni?

22 vagyok, férfi. Szüleim nagyon gazdagok voltak, sok támadást kaptak emiatt hogy úgymond a semmiből lettek milliomosok akkoriban. Szerény emberek, mindig is azok voltak, ezért arra neveltek minket hogy nem szabad mutatni sem hogy "vagyunk valakik", van pénzünk és úgy egyáltalán. Plusz még jött hozzá a paranoia, biztos mindenki akar tőlünk valamit, csak a pénzünket. Ezért mindig lehajtott fejjel jártam nehogy azt higgye valaki, hogy nagyképű, kivagyi vagyok. Nálam ez volt a természetes. Barátaim soha nem voltak, a kis városban ahol éltünk akik tudták hogy mink van azok kiközösítettek, folyamatosan cseszegetteg ezzel. Középiskolában át is irattak az ország másik felébe, de még rosszabb lett minden az egyedüllét miatt, nem tudtam beilleszkedni.

Most a munkahelyemen is én vagyok a "biodíszlet", bemegyek-eljövök és ennyi. Nem is tudom hogy milyen barátkozni, hogyan kell beszélni az emberekkel. Adminisztrátor vagyok (tudatosan választottam ezt), így nem kell beszélnem kb. senkivel csak nyomom a gépet egész nap.

Ha bárhova bemegyek, bárkivel kapcsolatba kell lépnem, azonnal behódolok neki, meghúzom magam ahogy tudom. Persze még nőkkel sem volt dolgom. Pénzem van bőven, a fizetésem szinte minimálbér, de a szüleim megtakarításainak, befektetéseinek a kamataiból is a fizetésem sokszorosa áll rendelkezésemre. Autóban is direkt egy Suzukival járok, nehogy egy jobb autó miatt is megvessenek az emberek vagy kiközösítsenek (soha nem is vezettem mást).

Szórakozóhelyen még soha nem voltam! Egyszer középiskolában az érettségi után voltunk egy kocsmában, de ennyi (azóta is azt a napot emlegetem mint életem egyik legjobb napját, amikor úgy éreztem hogy a barátaimmal vagyok valahol és jól érezzük magunkat - persze nem voltak a barátaim mert hozzám se szóltak csak udvarisasságból hívtak el és az utána levő házibuli előtt leráztak)

Szüleimmel beszéltem erről, nem is tudták hogy nekem ez ennyi kellemetlenséget okozott. Ők persze pénzzel akarják megoldani a dolgot, menjek el egy orvoshoz aki ad majd erre gyógyszert és normális leszek.

Az a baj, hogy nem is tudok beszélgetni senkivel, mert nem tudom hogy kell. Nem alakultak ki nálam ezek a szociális dolgok. Az időjárásról tudok max. beszélgetni. Nagyon szeretem a focit, a Fradinak drukkolok de arról sem tudok beszélni valamiért. Már próbáltam de összezavarodtam izgalmamban.

Szerintetek hogyan indulhatnék el a normális emberré válás útján? Tudom hogy nem itt fogom megváltani a világot, de tényleg szeretnék átlagos lenni ezért minden lehetőséget kihasználok. Hátha ... Barátokat nem itt akarok találni mert az sem természetes, de tanácsokat elfogadok.