Miért vagyok mindig utolsó a sorban?
18/F
Kezdetnek közlöm, hogy introvertált személy vagyok, visszatérő neurológiai depresszióval és súlyos kisebbségi komplexussal, körülírt szocifóbiával megfűszerezve. Igaz, az osztálytársaim, s ismerőseim elég gyakran beszélnek velem, de egy olyan embert sem ismerek, aki megbecsülne. Közösségtől függetlenül, bárhol járok, mindig megbélyegeznek. Lealacsonyító jelzőket aggatnak rám, amiket lehetetlen lemosni. Hülyének, élettelennek néznek. Pedig nem tudják, mi van idebent, a fejemben. De mindig lenéznek, s lerí róluk, hogy csak akkor vagyok jó, ha kell nekik valami. Félreértés ne essék, nem terrorizálnak, és nem bántanak. Eléggé jó, s intelligens emberekkel vagyok körülvéve. Az osztályban, sőt az egész iskolában aki ismer, az a lehető leghülyébb emberként ismer. Mert nem ismer. Vannak olyan osztálytársaim, vagyis csak egy, akire igazán felnézek. Lehet, hogy kicsit egoistán hangzik, de ő az egyetlen, aki értelmileg képes velem vetekedni. De nem ismer. Réges-régen, úgy hat lehettem, csak egy sírhoz mentünk ki a temetőbe, ma már tizenháromhoz - köztük apáméhoz. Valószínűleg ez az oka annak, hogy ennyire lehetetlen vagyok. De aki rám néz, ingyenélő senkinek tart. Bármit mondanak, látom rajtuk, látom bennük. Hallom, ahogy a hátam mögött sustorognak, ahogy beszélnek rólam. Látom, ahogy lefelejtenek az osztály 'szülinapok' listájáról. Mert azt hiszik, sőt megvannak győződve arról, hogy hülye és életképtelen vagyok. Pedig rengeteget írok, rengeteg novellát, és erről még csak a családom sem tud. Bár az álarcaim és pajzsaim elég erősek ahhoz, hogy senki se láthassa azt a förtelmet ami én vagyok. Látszólag gyenge, bizonytalan félénk alaknak tűnök, s szociális készségeim elég hamar kifulladnak. Egyetlen dolog amire büszke vagyok, hogy írok, s hogy 130 körüli az IQ-m, másra nem. Megint a magasztalás. Talán a magány tett ilyenné, megpróbálok szépet találni magamban, ha már senkinek sem sikerül? De az biztos, hogy ha nem így néznék magamra, már rég összeomlottam volna. Általában nagyon bánt engem, ha látszik, hogy borzasztóan rossz a kedvem, de senki sem jön oda megkérdezni, hogy mi a bajom. Igaz, ezt már megszokhattam. Még sohasem volt arra példa, hogy ez bekövetkezett volna. Pedig elég egy szép szó valakitől, és szép lesz a napom. A jegyeim nem tükröznek semmit, mert elég gyatrák. Ha számomra érdektelen egy téma, akkor azt szelektálom. Vagy csak ellenkezni akarok, minden áron. Ellenkezni a kötelező ellen. Nem tudok maximálisan teljesíteni emberek között, csak is a fejelme zárva. Pedig erkölcsileg nem vagyok szar ember, ezt tudják rólam. Ha kérnek valamit, állok a rendelkezésükre.
Szerintetek mi bajom lehet? Lenne rá megoldás? Megembereljem magam? Bár azt annyiszor próbáltam. Gáz, hogy termetben, fizikailag legfőképpen alulmaradok a többiektől.
Gondoltam arra, hogy kollégista leszek, hátha ott összeszedek haverokat.
Mert ez a magány, nem megőrjít, nem megöl, valóságosan felemésztett. Nem az vagyok aki voltam, minden ami akkor voltam, egycsapásra elérhetetlenné vált.
Lenne, aki segítene? Van aki hasonló cipőben jár? Van akinek sikerült kilépnie belőle.
Bárki, aki tud, segítsen rajtam!
Köszönöm a válaszokat, s köszönöm azt is, hogy egyáltalán elolvastátok.
válasza: válasza:Na,akkor nyomassál nekem egy novellát priviben,mert én elolvasnám:)
amúgy meg nem kell mindig rendelkezésre állni mindenkinek,segíts ha tudsz és ha szívesen teszed,de ne úgy hogy vársz érte valamit...
Én ilyen voltam,vagyok...egy kicsit még mindig így tekintek magamra.
Szerintem mutathatnál magadból egy kicsit többet is a világnak,mert egy ismeretlen emberrel nehéz beszélgetni:)
Magadat zártad el,úgy,hogy ki sem látszol,persze hogy nem vesznek észre.Egy kis energiát fektess be a kedvedért meg az én kedvemért is,hogy nem hiába verem itt a billentyűzetet.
Aztán tényleg küldj valamit az irományból!!!!!
válasza:1. Bármilyen jelzőt lemoshatsz magadról-saját tapasztalat(oké, elejébe komplett őrültnek néztek, de jobbszeretek komplett őrült lenni, mint depressziós)
2. Kinek/kiknek a véleménye érdekel, és miért? (Most komolyan? Kit érdekel mások reakciója, vagy mittudomén mije? Gondoljanak amit akarnak. Ha gondjuk van veled, akkor az az ő problémájuk)
3. Nem hinném a magadról leírtak alapján, hogy utolsó vagy a sorban, csak épp kicsit kilógsz belőle. (Ezt vagy elfogadod és örülsz, hogy más vagy, a másik verzióhoz meg még nem volt szerencsém, szóval abban nem segíthetek)
4. Tanulj meg nemet mondani.(Nehogy már? Nem vagy szolga, hogy mindig ugorj, ha szükség van rád! Tanulják meg, hogy a segítség sincs ingyen!)
5. Ha szeretnéd, hogy kedvesek legyenek veled, akkor erőltesd meg magad, és te is legyél kedves. (Ha valóban jóemberek vesznek körül, akkor ez elég kéne, hogy legyen)
6. És egyébként van aki tud a pozitív tulajdonságaidról is? (mert, ha nem, akkor jó lenne nekifogni megmutatni őket)
7. Én a helyedben eldicsekednék azokkal a novellákkal(De tényleg! Ez megnövelheti az önbizalmadat, nekem például az egekben jár az egóm, mióta írni kezdtem)
8. Légyszi küldd el egyik novelládat privibe, mert mostanában rá vagyok kattanva az írás/olvasás témára. Bármi jöhet!
Köszönöm a tanácsokat.
Az a baj, a 8. ponttal, hogy azok nagyon bensőségesek. Talán írok valami olyat, amit szívesen megosztok másokkal is, de a mostaniakat megmutatni valakinek, nekem egyenlő azzal, hogy meztelenül végig szaladjak az utcán.
válasza:A nyilvánosságra hozásnak vannak módjai. Pl nyiss egy blog oldalt és tedd fel őket oda. Majd kezdd el terjeszteni. Ismerek olyanokat, akik ezen a módon törtek ki. :)
Vagy ha könyv formájában szeretnéd, keress fel egy kiadót. Hogy náluk milyen kritériumok vannak, azt nem tudom, de biztos adnak felvilágosítást.
válasza:Azt hiszem, én pont az a gimis farkas vagyok, akiktől ti szenvedtek. De látatlanban megpróbálok SEGÍTENI, szóval ne sértődj meg az alábbiakon:
1, Túl sokat foglalkozol magaddal. Az írásodat félig tudtam elolvasni, mert nem érdekel. Ha barátokat akarsz, magadról egy szót se! A másikról, a másik hobbijáról tessék beszélni, egyrészt a másik úgy érzi, fontos, másrészt előbb-utóbb kibukik belőlük a fékezhetetlen kíváncsiság eme titokzatos intelleltuel-elme iránt.
2, Ér dicsekedni azzal, amiben jó vagy! Nincs valamilyen felület, verseny, ahol megmérettetheted a novelláidat? Vagy egy blog, aminek a bejegyzésrit oszthatnád facebookon?
3, Kicsit több alázat az emberek iránt. Lehet, hogy 130 az IQ-d, de az érzelmi intelligenciád a zéróhoz közelít, márpedig az emberek megérzik, ha valaki lenézi őket, vagy feljebbvalónak tartja magát. Neked legalább van igazolásod az agyi képességeidről, de legtöbbször az iskola nyomorékjai, akik senkinek nem kellenek, kitalálják, hogy ők ezentúl meg nem értett zsenik, pedig erről szó sincs, csak nem tudnak beilleszkedni - mert gyökerek. Aki okos az vicces is, szóval ez adhat önbizalmat, nyugodtan szórhatod a poénokat.
4, Ne tapadj rá senkire! Ha te szerzel egy darab (kezdésnek jó!) barátot, akkor gondolj arra, hogy neki viszont van harminc, akik közül te csak egy vagy, tehát egyharmincadnyi figyelmet tud rád fordítani, és ha többet próbálsz tőle kierőszakolni, akkor buktad.
5, Ha nem vagy igénytelen, büdös, stb. akkor a külsőd miatt nem fognak piszkálni, bármilyen is.
(Vanda (én) esszéje a népszerűségről :D)
Egyébként sokat segít, ha ellezdesz valamit sportolni. Én pl. gördeszkázok, és egy csomó deszkás haverom van.
A fentiekkel tényleg nem az volt a célom, hogy megsértselek, csak ennél finomabban nem tudom leírni. Nyilván nem igaz rád minden pontja, válogasd ki.
Sok sikert, szurkolok! ;)
18/L
Utolsó, tényleg sokat segítettél! Épp egy ideje azon vagyok, hogy egyetlen barátot szerezzek, s amióta jóban vagyok azzal a népszerűnek titulált gyerekkel, egyre többet nyitnak felém pozitívan, egyre többen röhögnek a vicceimen.
Túl sokat foglalkozok magammal igaz, s ezen megpróbálok változtatni... s ha nem is megy, leplezni próbálom egy kicsit.
A novellákat nem tudom megosztani, mert nem bírom ha megdicsérnek. Vagyis bírom, és szeretem ha elismernek, de nem tudok mit csinálni a helyzettel, nem tudom mi lenne a legmegfelelőbb lépés.
Amúgy szinte minden stimmel, amit leírtál. Nem veszem sértésnek, többnyire építő kritikának. Pont egy hónapja annak, hogy eldöntöttem talpra állok. Rájöttem, nem utálnak az emberek, hanem magam sajnáltatása közben fátyol hullt szemem elé, s félreértettem minden kis negatív megnyilvánult.
El se olvastad az egészet, és ilyet írtál:D igazi szürke egér lennék ezek szerint - vagy voltam, vagy még vagyok de remélem nem leszek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!