Valami nagyon nagyon szomorú idézetet tudtok? Akár a magányról is jöhet. Fő hogy szomorú legyen

Emily Dickinson:

341.

Nagy kín után csak üres héj marad -

A kövült idegek mint sírkövek -

A merev szív kérdi, ő szenvedett,

És tegnap vagy évszázadok előtt?

A gépies láb körbejár -

A földből, légből, semmiből

Merev, közönyös

Út kinő,

Kvarcmegnyugvás, akár a ő -

Az ólom-óra ez,

Ha túlélt, emlegetett,

Mint fagysérültnek hóra gondolás -

Előbb fagy, kábulat, majd megadás -

(Károlyi Amy)

----

ugyanez más fordításban:

341.

Nagy fájdalmat kábult érzés követ -

Az idegek ünnepi sírkövek -

A szív azt kérdi, ő volt, aki fájt,

Tegnap vajon vagy századokon át?

A láb gép módra lépeget -

Fásult úton -

Föld, lég, bármi lehet -

Mi benne nő,

Oly egykedvűség, mint a kő.

Az ólom-óra ez -

Mit éppúgy nem feledsz,

Mint a havat a fagyásnak kitett -

Jég s kín előbb - majd a hagyjuk, minek -

(Hárs Ernő)

-----------------

379.

A megvont örömre

Újra-emlékezés

Üdvöt ad penge-éleset,

Mint az emberölés.

Nem ejtjük el a tőrt,

Mert szeretjük sebünk,

Eszünkbe juttatja,

Hogy már nem létezünk.

(Károlyi Amy)

jav: bocs, az első versnél:

Kvarcmegnyugvás, akár a kő -

Ezek versek, nem idézetek, de ki lehet ragadni belőlük pár sort, ha úgy tetszik, egyébként pedig abszolút passzol:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]