Tudnátok tanácsokat adni egy 18 éves fiúnak, hogyan változtathatna ezen?
Eddig elég no life voltam (a szabadidőm szinte csak az itthon gépezésből állt), de szeretnék ezen változtatni.
Többet kimozdulni, társaságban tölteni az időt, egyszóval normális életet élni és nem a gép előtt megöregedni egyedül. :D
A fő problémám, hogy nem tudom hol kezdjem a változást, elég nehezen ismerkedek, zárkózott vagyok. Lehet a hozzáállásommal is baj van, mert kevés dologhoz van kedvem, ez csak visszatart. Haverjaim kb. csak a suliból vannak vagy netről.
Jártam egyedül futni/biciklizni/sétálgatni rendszeresen, de ettől nem oldódott meg a probléma. Kondiba is jártam és látszott is valamennyire, de rájöttem hogy nem akarom kigyúrni magam.
Buliban egyszer voltam, de nekem elég is volt.
Szeretnék majd barátnőt is, de úgy érzem amíg ezzel a problémával küzdök ez szinte lehetetlen.
Elnézést a sok szövegért, igyekeztem leírni ami ide kapcsolódhat.
Minden hasznos hozzászólást köszönök, ha esetleg hasonló cipőben jártok azt is leírhatjátok ide.
A külsőd legyen rendben, ha látják rajtad hogy jól nézel ki, akkor úgyis érdekled majd a lányokat.
Kezdeményezz beszélgetést neten valakivel, és idővel lehet találkozni
21/F
Ne adj az első szavára. A külső semmi, csak álca. A lelked legyen rendben.
Ha a külsőddel akarsz tetszeni a lányoknak, akkor csak megjátszott kapcsolataid lesznek, melyek a testiségen alapulnak. Ezért törekedj lelked felvirágoztatására.
Bár nekem úgy tűnik, hogy mély érzésű, intelligens srác vagy. Kicsit légy határozottabb, és ne félj az egyedülléttől. Ha elfogadod a sorsodat, könnyebb vele együtt élni.
Természetesen időközben tegyél meg mindent, hogy megszüntesd (szerelem s barátság terén is), de ne félj attól, ami most van. Mert az nem rossz. Csak nehéz.
Gondolom, hamarosan érettségi, utána új légkörbe kerülsz, új embereket ismerhetsz meg. Fontos, hogy nyílt legyél, de ne ess túlzásba. Ne bízz vakon az emberekben, de is építs magad köré 30 méteres falat. Inkább próbáld te megszűrni az embereket, s lásd meg, kire számíthatsz igazán - s így elfeledheted a kényszerhaverokat. Mert azok nem érnek sokat.
ha van kedved írj, nekem valamiről. szívesen beszélgetek veled
Én kétszer voltam buliban :D Egész nyáron egyedül biciklizek és egész évben egyedül futok :D
21f
sziasztok! úgy érzem, hogy a kérdezőt arról akarjátok meggyőzni, hogy milyen jó magányosnak lenni és elfogadni a helyzetet.
én az ellenkezőjét szeretném, hogy ne legyél magányos, hiszen közös erővel sokkal több problémát meg tudtok oldani, mint egyedül, van, akivel megoszd a lelki problémáid, örömeid, lesznek közös élményeitek, amik későbbiekben szép emlékek lesznek.
Nem könnyű új barátságokra szert tenni, főleg a mai felszínes társadalomban. először nem is fogod tudni igazán eldönteni, hogy kiben bízz meg, ki játszik csak veled. hidd el nem lesz könnyű út, sokszor fogsz csalódni, de ha végigjárod az utat, utána már sokkal boldogabb leszel.
hogy min kellene változtatnod, nem tudom, mivel nem ismerlek... járj el bulikba, olyanokba, ahol jól érzed magad, ott könnyen ismerkedhetsz, járj közösségekbe, mozdulj ki Otthonról. legyél nyitott. és a külső is fontos, nem a legfontosabb, de fontos. legyél ápolt és trendi, de ne divatmajom. találd meg a helyed a világban és akkor téged is megtalálnak. ha valami kérdésetek még van, írjatok privit! Sok Sikert az ismerkedéshez!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!