Az normális, hogy nem akarok barátokat?

Lány vagyok. A barátkozás amúgy sosem jelentett problémát, mindig sok barátom volt akikkel jól elvoltam.

Viszont olyan barátom sose volt, hogy amit elmondtam neki, és megkértem, hogy ne mondja el senki másnak mert nem szeretném hogy tudják, azt ne adta volna tovább egy 3. személynek és ne beszélt volna ki a hátam mögött.

Az utóbbi időben volt 2 jobb barátnőm, és így hárman voltunk "legjobb barátnők" de igazából mindig kirekesztett voltam, én voltam a 3. (osztálytársak voltunk). Pedig én igyekeztem odafigyelni mindkettőjükre, de ez azt eredményezte, hogy totál lesz*rtak. Aztán most az egyikőjükkel sulit váltottam, és lehet örülnöm kéne, hogy már csak ketten vagyunk és nem leszek kirekesztve, de így inkább csak rosszabb, mert tudom hogy csak kényszerből van velem a csaj, és rohadtul haragszok rá a történtek miatt, szóval nincs is kedvem vele lenni. Nem vágyok ilyen nagy barátokra, mert úgyis több rossz érzést okoznak, mint jót. Vannak haverjaim akikkel elmehetek ide-oda, beszélgethetek, de nem akarok közel engedni magamhoz senkit, mert állandóan pofára esek.