Vannak itt rajtam kívül még magányos fiatalok,20-25 évesek? Vagy csak én vagyok ekkora lúzer, hogy se kutyám, se macskám?

Gondolj vissza az elmúlt időszakra. Idézd fel azokat az embereket akikkel esetleg barátságot köthettél volna. Voltak olyan emberek akiket eltudtál volna képzelni barátodnak? Olyanok akik nem tartanak vissza a mindennapos panaszkodással és akiknek nem csak arra vagy jó, hogy lehúzzanak pénzel hétvégente a buliban?

Ha igen akkor megszoptad, ha nem akkor nem.

Igen amúgy vannak, de én végig gondoltam és arra jöttem rá, hogy elhanyagolható azoknak a száma akik tényleg előre segítettek volna az életben. Akik segítettek volna a fejlődésemben és a kapcsolatunk nem merült volna ki a panaszkodásban és a hétvégi ivásban. Az ilyen kapcsolatok visszatartanak és annak ellenére, hogy tisztában vagy azzal, hogy értéktelenek ezek a kapcsolatok mégis egyfajta kötelességet érzel ezáltal nyomás alá kerülsz teljesen feleslegesen. Ilyen emberekre kár időt pazarolni, tipikusan azok akik képtelenek magukkal mit kezdeni és csak nyávognak a saját piszkukban.

Olyan emberekre van szüksége az embernek akik nem gátolják meg, hanem ellenkezőleg támogatják és ambiciózusak, tehát ők maguk is tesznek azért, hogy jobb legyen az életük.

Sajnos nekem még a családomban sincsenek ilyen emberek. A szüleim visszahúznak, nem értek el semmit az életben. Az anyám minket hibáztat a kialakult pocsék helyzetért. Én is panaszkodós lettem ahogy látod. Így pedig kin tudnék segíteni, kinek lehetnék ilyen állapotban a barátja? Senkinek, pont ezért kell megváltoznom és erősebbé kell válnom és ki kell törnöm ebből a sz@rból.

Amikor ez bekövetkezett akkor lesznek barátaim, addig nem érdemes keresni, mert csak olyan barátokat találnék amilyen jelenleg én vagyok. Na már most egy hozzám hasonló ember maximum visszatartani tud a fejlődésben a folyamatos panaszkodással, ill. elvárásokat táplálni a másik iránt, semmi több. Ilyen kapcsolatokra pedig normális embernek nincs szüksége.