Úgy érzem nincs értelme, hogy éljek, csak azért nem teszek magammal semmit, mert a szüleim már elveszítettek egy gyereket, de úgy érzem, hogy ez lenne a legjobb megoldás? (Bővebben lent)

Szia!

Mindig van választási lehetőségünk. És ez a szabad akaratunk nem azért van, hogy csakúgy feladjuk az életünket. A szabad akaratunk azért van, hogy fontos döntéseket hozzunk a saját életünkről. Igen, nagyon sokszor ütközünk nehézségekbe, amelyek néha kilátástalanná teszik az életünket. De ha ezen túllépünk, akkor pedig minden nagyon egyszerűvé válik. Az életben vannak szép dolgok, amikért érdemes élni attól függetlenül, hogy nagyon sok nehézség érhet minket.

Ha tényleg valamit akarsz tenni, akkor beszéld ezt meg valakivel, akiben teljesen megbízol, tárd ki a szíved, a gondjaid neki.

Ha gondolod, nyugodtan írhatsz nekem is üzenetet, szívesen meghallgatlak.

Tudom, hogy ez most a te szemszögedből lehetetlennek tűnik, de túl tudsz jutni ezen a krízishelyzeten. Lehet, sőt, valószínű, hogy szaksegítség kell hozzá, és a család, barátok támogatása is sokat számít - hidd el, ha megölnéd magad, egyáltalán nem gondolná senki, hogy "jobb nélküled", a szüleid nyilván láttad, mit éltek át a tesód elveszítése után, lehet, sőt, valószínű, hogy máig nem heverték ki, és a légkör így nem a legjobb, pláne ilyen depressziósan.

Ha nagyon komolyan öngyilkosságot fontolgatsz, azt jelenti, hogy nagyon beszűkült a perspektívád, pedig rengeteg szép és jó dolog van az életben, ami miatt megéri tovább élni, ez egy súlyos betegség (depresszió) hogy képtelen vagy a jót megtalálni magadban és a világban, és ez a betegség kezelhető, gyógyítható!

Mindenképp kérj segítséget, szülők, lelkisegély-vonal, tanár, iskolapszichológus, kórházban pszichiáter, pszichológus, akárki.

Szia! Én ugyan az öngyilkosságon soha nem gondolkoztam komolyan, de 17 évesen én is küzdöttem problémákkal. Csúnya lánynak tartottam magam, igénytelenül öltözködtem, így nem csoda, hogy népszerűtlen voltam az osztálytársaim körében. Nem volt egy barátom se, többen engem vettek célba a csúfolódásaikkal, utáltam gimibe járni. Mások szerelmesek voltak, rám egy fiú sem nézett. Nem volt életcélom sem: jó tanuló voltam, de utáltam tanulni, nem akartam egyetemre menni. Máshoz viszont nem értettem, így azt gondoltam, egész életemet egy gyárban, vagy bolti eladóként töltöm. Ahogy hazaértem a suliból, csak neteztem - nem volt hobbim, nem találkoztam senkivel. Nem éreztem jól magam, de én is megjátszottam magam, a szüleimnek nem beszéltem a problémáimról.

Aztán az évek megoldottak mindent. 18 évesen találtam egy hobbit, amiből lassan munka lett, mert kiderült, hogy tehetséges vagyok benne. Annak érdekében, hogy később is megélhessek ebből, elkezdtem egyetemre járni, és azt is megszerettem. Teljesen más közeg, mint a gimi, az emberek toleránsabbak, elfogadnak, mindenki beszélget mindenkivel, itt barátokra is szert tettem. 20 évesen rám talált a szerelem, azóta is nagyon boldogok vagyunk. Már nem tartom magamat csúnyának, és többet is adok magamra. Nagyon megnőtt az önbizalmam, és jól érzem magam a bőrömben.

Most 22 éves vagyok, tehát 5 évvel ezelőtt még én is katasztrófának gondoltam az életemet. Most pedig boldog vagyok, egyetemre járok, mellette pénzt keresek, van egy életcélom, van egy szerető párom, barátaim. A szüleimmel is nyitottabb lett a kapcsolatom azóta.

17 éves vagy, még nagyon fiatal. Ennyi idős korban olyan gyorsan megváltozhat minden! Igen, pozitív irányba is. 1-2 éven belül végzel a sulival. Vagy egyetem vár rád, vagy a munka. A lényeg, hogy új környezet, új emberek, új ismeretségek. Ki tudja - simán lehet, hogy rátalálsz arra a foglalkozásra, amit szeretsz, amiért érdemes dolgoznod. 17 évesen még sokan nem tudják, mit kezdjenek magukkal, de ez pár év alatt majd tisztázódik. Szóval ne add fel, annyi szép dolog vár még rád!

Kívánom, hogy húsz év múlva boldog, kiegyensúlyozott, sikeres nőként tekints vissza arra, hogy milyen butuska voltál 17 évesen. :)

Én már ténylegesen jártam közel az öngyilkossághoz. Csak egyetlen lépés lett volna, és 8.-ról vetem le magam. Senki se látta, vagy tudta meg. Akkor és ott úgy döntöttem, hogy minden napot kihasználok az életemből, amíg van miért élnem. Ezt egyébként 2 évnyi kemény depresszió előzte meg. Ezalatt mindenkit elüldöztem magam mellöl, teljesen kifordultam magamból testileg, lelkileg. Ez meglehetősen friss élmény, kb 1 hónapja történt.

Ha gondolod írhatsz, vagy írhat más is. 21/F